Huszonegyedik századi napló(M)

Mi jön most Vučić?

2019. április 11. - énnemvagyok?

Ma 20 éve, 1999. április 11-én gyilkolták meg Slavko Ćuruvija újságírót és lapkiadót Belgrádban. A vádlottakat első fokon április 5-én ítélte összesen 100 év letöltendő börtönbüntetésre a belgrádi különleges bíróság. Elsőre ez jól hangzik, a Reporters Sans Frontiers is megírta, hogy ez az első eset Szerbiában, hogy egy újságíró gyilkosait elítélik. Az RSF szerint ez az ítélet, “... arról tanúskodik, hogy a szerb kormány elkötelezett híve a jogállamnak...ám az igazszágszolgáltatásnak  további erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy mindenkit elítéljenek, akinek köze van Slavko Ćuruvija halálához, beleértve azt a személyt, aki utasítást adott a gyilkosságra”. Az ítéletből tehát épp csak az nem derül ki, hogy kinek az utasítására lőtték hátba saját kapualjában Ćuruviját, és az sem, hogy ki húzta meg a ravaszt tizennégyszer.

A perben társtettesként elítéltek mind állambiztonságiak. Köztük van a DB (Državne Bezbednosti) volt igazgatója, egyik belgrádi vezetője és két exkém. Ügyvédjük fellebbezést ígért, és azt nyilatkozta, ügyfeleit nem bizonyítékok, hanem egy media spin alapján ítélték el. „Egy korszakot ítélt el a bíróság, az állambiztonsági minisztériumot ítélték el, erre senki nem lehet büszke”.

Annak csak örülni lehetne, ha az ügyvédnek legalább félig igaza lenne, és valóban azt jelezné ez az ítélet, hogy Szerbia leszámol annak a rendszernek az örökségével, amely a gyilkos nacionalizmus, a háborús uszítás politikája ellen szavukat felelmelő újságírókat gyilkoltat meg állambiztonságiakkal. Erről viszont, sajnos szó sincs. Ezért külön érdekes, hogy az ügyvéd media spin-t emleget, mintha csak jogállami követelésektől lenne hangos a szerb média, nem pedig az állami propagandától Az viszont tény, hogy Vučićnak fontos, hogy lobogtathassa ezt az ítéletet, mint, annak az ő jogállami elkötelezettségének ékes jelét.

Az tagadhatatlan, hogy az állambiztonság, tehát az állam közvetlenül érintve van. Mielőtt megölette volna, a Milošević-rendszer megpróbálta elhallgattatni Ćuruviját.

 

Hetilapját brutálisan megbírságolták és bezáratták, miután abban Ćuruvija Miloševićet a jogállami normák betartására vagy lemondásra szólította fel. A lapot az ún. „Közszolgálati információs törvény” nevében záratta be az államhatalom. A kifejezetten az ellenzéki sajtó elhallgattatását szolgáló törvényt a „nemzeti egység kormányá”-nak információs minisztere írta alá, ugyanő vádolta Ćuruvija napilapját, a Dnevni Telegraf-ot rémhírkeltéssel és defetizmussal, mikor az arról számolt be, hogy a NATO Szerbia bombázására készül. A minisztert Aleksandar Vučićnak hívták.

Szerbia elnökeként Vučić a jogállamiság létrehozása fontos láncszemének nevezte az ítéletet, továbbá azt is mondta, hogy senkit sem  szabad megölni, még akkor sem, ha úgy gondoljuk, ez a haza érdeke. 

Az nem derült ki Vučić  szavaiból, hogy tehát ő anno úgy gondolta-e: a haza érdeke, hogy az ellenzéki sajtó szószólóját elhallgattassák. Az nem meglepő, hogy saját szerepét ebben a réges-régi történetben az elnök úr nem tartotta említésre méltónak, végül is csak az információs miniszter volt ő, akinek a minisztériuma bezáratta a lapot, ami a jogállam helyreállítását (többek között) abban látta volna, ha Milošević beszünteti az együttműködést Vučić akkori pártjával, a Szerb Radikális Párttal (SRS). Ma már más szelek fújnak, nem  mustrálgatja ő már Šešelj vajdával a Szarajevót lövő csapatokat a hegyről. Nem parafrazálja már a Szerbiát megszálló nácikat száz muzulmán halálát ígérve minden megölt szerbért. Ki emlékszik arra már? Milyen kár, hogy tele van a YouTube olyan videókkal, melyeken még nem látszik, milyen mélyen meg fogja bánni mindezt az akkor még ifjonc és bohó Vučić. Nem ez a meglepő, hanem hogy ma már egy újságíró sincs, aki számon kérné tőle,  hogy milyen szerepet játszott ő a szabad sajtó elhallgattatásában a „nemzeti egység kormányának” minisztereként. Egy olyan kormány tagjaként, amely egy 12 ellenzéki párt által bojkottált választás után került hatalomra, és a lehető legtöbbet tette azért, hogy Szerbia páriaállamként ácsorogjon az EU kapujában 20 évvel azután, hogy a NATO bombázió cáfoltak rá a rémhírkeltéssel vádaskodó miniszterre.

Az pedig végképp érthetetlen, hogy miért szalonképes Vučić a Nyugat számára. A szerep amelyben tetszeleg, a stabilitást garantáló, megbízható partneré, akivel lehet és kell is tárgyalni – ugyanaz, mint amelyben Milošević tetszelgett még Daytonban, sőt utána is, egészen ’99-ig, mikor Slobo és Nyugat szakítottak és a NATO hónapokig bombázta Szerbiát,  melynek vezetői nem voltak hajlandóak felhagyni az etnikai tisztogatással Koszovóban.

Nehéz megmondani, hogy a bombák vetettek-e véget Milošević uralmának, vagy a Nyugatról több millió márkával támogatott ellenzéki mozgalom, az Otpor. Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni azt a tényezőt sem, hogy 1999-ben Szerbia katasztrofális morális és gazdasági állapotban volt. Az biztos, hogy mindhárom tényező komoly szerepet játszott abban, hogy 2000 októberében a hónapok óta tartó tüntetések elérjék egyik fontos céljukat, és megbuktassák Slobodan Miloševićet.

A 2000-es eseményeket általában forradalomnak szokás nevezni, sőt előfordul, hogy a sajtó az RTS (Szerb Rádió és Televízió) épületébe hajtó munkagépre utalva ”buldózerforradalom”-nak nevezi a szerb  rendszerváltást. Nem lehet valódi forradalomról beszélni egy olyan országban, melynek jelenlegi elnöke azt a minisztériumot vezette, mely a háborús bűnös rendszer propagandaszócsöveként nemcsak buldózer-, hanem ’99-ben bombatalálatot is kapó tévét irányította. Rendszerváltásról még csak-csak, hiszen megváltozott az ország neve és államformája – viszont a lényeg nem változott. Lényegében véve ugyanazok az emberek irányítják a szerb  politikát, mint akik az etno-nacionalista háború idején irányították.

Vučić Milošević alatt miniszter volt, az őt jelölő SRS akkori és jelenlegi elnöke, a Hágában háborús bűnökért elítélt Vojislav Šešelj ma is Vučić szövetségese. Az SNS – Szerb Haladó Párt – koalíciós partnere az SPS, a Szerb Szocialista Párt, Milošević pártja. A SPS gyakorlatilag minden kormányban benne voltak 2000 óta (Koštunica kisebbségi kormányát kívülről támogatták, ezzel az időszakkal együtt összesen négy évet voltak ellenzékben).

Miloševićnek 2006-ban, a hágai börtönben ítéletre várva bekövetkezett halála óta az SPS elnöke Ivica Dačić, aki volt már miniszterelnök is, jelenleg pedig a Brnabić-kormány külügyminisztere. Hivatalosan ő tehát a felelős azért a külpolitikáért, amely Szerbia nemzetközi mozgásterét a putyini Oroszország és a Belgrádtól Koszovó függetlenségének elismerését követelő Nyugat közötti limbóra korlátozza. Azt véletlenül se gondolja senki, hogy Dačić határozná meg a követendő külpolitikát, de felelősség terheli érte. Csakúgy, mint a kormányfőt, Ana Brnabićot, akiről hatáskör és felelősség tekintetében ugyanezt lehet elmondani.

A szerb ellenzéki közvélekedés szerint egy ember szava számít a szerb politikában – Vučićé. Papíron csak fél-prezidenciális rendszer a szerb, de az igazság az, hogy elég sok minden csak papíron létezik ebben az országban. A magyar olvasóknak (amennyiben nem gondolják, hogy Soros György migránsok milliárdjaival akarja elárasztani Magyarországot és annak sok szép stadionját) ismerős lehet mindez. Az orbáni Magyarország és a vučići Szerbia között a lényeges különbség az, hogy  Orbán liberálisból lett szélsőjobboldali, Vučić meg fordítva. Orbán az EU-ból kifelé igyekszik (ha nem  adnak több pénzt) Vučić meg befelé, de csak akkor ha (több pénzt adnak, és) nem  kell elismernie Koszovót, mert azt még a masszív állami propagandagépezet sem tudná lenyomni a szerb közvélemény torkán.

Ami a szerb közvéleményt illeti, további hasonlóságot mutat a magyarral abban a tekintetben, hogy éles vonal húzódik azok között, akik szerint minden „Gyorsabb, Erősebb, Jobb / Jobban teljesít“ és épülnek-szépülnek a felhőkarcolók/stadionok; meg azok között, akik szerint az országban jogállami intézmények csak dísznek vannak, és valójában tekintélyelvű, önkényuralmi rendszert épített ki a kormányzó politikai elit.

Akik Szerbiában ehhez az utóbbi csoporthoz tartoznak, tavaly december óta heti rendszerességgel tüntetnek Szerbia-szerte. Belgrádban gyakran tízezrek vonulnak az utcán #1az5millióból feliratú transzparensek mögött. A szlogen arra utal, hogy Vučić az első nagyobb tüntetés után azt mondta, ötmillióan is lehetnek az utcán, akkor sem érdekli, mit követelnek – tessék választásokat nyerni.

A tüntetések folytatódnak – Belgrádot ellepték az #1az5millióból ellátott, illetve Elkezdődött, Megbukott stb. feliratú matricák. Vučić már több ízben felajánlotta, hogy tartsanak előrehozott választásokat, de ezt az ellenzék mereven elutasítja, illetve ahhoz köti, hogy akkor a választások előtt és persze azok után is hat hónapig legyen szabad a sajtó Szerbiában.

Címlapok a tavalyi választások előtti napon.

Amennyiben ez naivitásnak tűnik, nem véletlen. Az ellenzék többszörösen is csapdában van. A #tüntetők menetét vezető kisteherautó platójáról bömböl a yugo-rock sípokat, dobokat és a mint egy-két évtizede. „Ez a ’90-es évek zaja, nem mondhatnám, hogy reménnyel tölt el”,indokolja egy ellenzéki filmes a tüntetésekkel kapcsolatos ellenérzései. Itt is régóta azt a lemezt hallgatják a kormányellenes szavazók, hogy az összefogás majd jól leváltja Vučićot, sőt Szövetség Szerbiáért néven tavaly létre is jött az ellenzéki platform. A lemez ugyanott akad el, mint a magyar ellenzéké. Ahol el kellene hangoznia legalább annak a néhány hihető ígéretnek, hogy mihez kezdenének ezek az összeegyeztethetetlen programú pártok a hatalom leváltásán túl. A hasonlóság csak azért nem teljes, mert Magyarországon a Jobbik a jobbszél felől középre igyekszik, míg Boško Obradović pártja a Dveri (Ajtók – lényegében a náci szárnnyal való szakítás előtti és utáni Jobbik átlaga) ennek semmi szükségét nem látja. Egy kicsit finomítottak talán a hangvételen, bár a kormánysajtó rendületlenül fasisztázza őket. Nincs nehéz dolguk, Obradović 2017-ben Szerbia egyik égető problémájaként a homoszexuálisok pozitív diszkriminációját jelölte meg. Tette mindezt egy olyan országban, ahol a nyíltan leszbikus minszterelnök és élettársa gyermeket várnak, miközben a homoszexuális párok számára törvény tiltja az örökbefogadást. Azt viszont Obradović nagyon is jól látja, hogy hiába csak 5-10% között mérik a pártját, egy egy jól irányzott koszovózással mindig tud adni egy-egy sakkot a partiban látszólag sokkal jobb pozícióban lévő Vučićnak. Sőt nemcsak neki, hanem a Dveri ideiglenes szövetségeseinek is. 

Az ellenzéki szövetség másik meghatározó pártja a Demokrata párt (DS). A koszovózás az ő szájukból túl hiteltelenül hangzik, nem is nagyon ízlik nekik, viszont azt ők is érzik, hogy ezzel lehet most köpködni Vučićot.  Ők is azt hiszik, hogy ebben a játszmában lehetséges anélkül is használni a kizárólag a koszovózásból értő széljobbos huligánokat, hogy annak utána olyasféle következményei lennének, mint a megyilkolt DS-es miniszterelnök, Zoran  Đinđić esetében. A DS ma elnöke Dragan Đilas, Belgrád volt főpolgármestere, akinek általános elutasítottsága talán csak utódjáéhoz, Siniša Maliéhoz mérhető.

A DS-t lényegesen többen gyűlölik, mint ahányan támogatják (l. DK, Gyurcsány) de megkerülhetetlen szereplői az éppen emiatt (is) impotens ellenzéknek. Mert mikor szabad választásokon lehetne leváltani a SNS-t, akkor a kormánnyal végtelenül elégedetlen ellenzékiek ahányan vannak, annyifelé szavaznak. Ennek oka egyrészt Vučić sikeres divide et impera politikájában, másrészt a többszörösen leszerepelt ellenzéki szereplők elutasítottságában, illetve a mindkettőt szétkürtölő és felerősítő kormánypárti lakájmédia propagandájában keresendő.

Szombaton is volt tüntetés, becslésem szerint 40-50 ezer ember vonult keresztül a városon, hogy a Szkupstinával szemben, a belgrádi városháza előtt építsen szimbolikus barikádot a Belgrádot ellepő kaotikus építkezéskeről elemelt műanyag kordonokból, így karikírozva az építkezési lázat, mely mindig elkapja a defenzívában lévő kormányokat mifelénk.

  Diktátor... a barmoknak lehetsz Pinokkió, de nekem csak Pinochet vagy – üvölt a kamionról a Dža ili Bu egyik újabb száma, de beszédeket egy  ideje nem mond a platóról senki. Nehéz ennek a tömegnek mit mondani ugyanis – tizenévesektől a nyugdíjasokig, belvárosi értelmiségiektől a telepi kopaszokig – az utcákat hónapok óta, hétről hétre birtokbavevő tüntetőket nem az érdekli, hogy mi a baj a rezsimmel, tudják azt ők jól. Az a nagy kérdés, hogy ez az ellenzék, hogyan válthatja valóra a kormányváltást akarók elvárásait. Sokan arra is emlékezhetnek, hogy mit rontottak el 2000-ben, viszont én fiatalokkal riportoztam.

Egyrészt, mert a szombati tüntetés a diákok napjára esett, így ők a #5miliona-csoporttól függetlenül  is szerveztek felvonulást. Másrészt, mert az idősebbek narratíváit már ezerszer hallottam. A Tito, Milošević, Đinđić is jobb volt ennél történetek nem túl előremutatóak. Az viszont kifejezetten bíztató volt, az egyébként letargikus ellenzéki hozzáálláshoz képest, amit Aleksandar (19) és Vid (18) válaszoltak a kérdésemre. A kormány ellen vagyunk az utcán, de nem azért, hogy utánuk ez az ellenzék ugyanebben a rendszerben folytathassa. Ebből a hatalmi attitűdből egyszer és mindenkorra elég volt.

Jövő szombatra minden eddiginél nagyobb tüntetést ígért az ellenzék, a vidéki tüntetőket is Belgrádba várják. Ötmillióan biztos nem lesznek, de ha százezres nagyságrendű tömegek nem hajlandóak hazamenni, amíg senki nem kínál megoldást a problémájukra akkor forró tavaszra lehet számítani.

 

Idézet Ćuruvija Mi jön most Milosevic? leveléből, melyért bezárták a lapját.

 Az ország és a társadalom vagyonát egy száz családból álló kiválasztott kör kezére játszotta, akik élvezik az ön támogatását és védelmét; annak az országnak a funkcionáriusait, melynek ön a vezetője feudalista tékozlás, újgazdag gőg jellemzi az általános szegénységgel és nyomorral szemben; a nagyvállalatok, melyeket az ön hívei irányítanak megfojtják a szabad piacot, mert a szabad piac nem tűri a koordinációt, állami bizottságok rendeleteit, a monopóliumot, a kvázi-bankokat, kvázi-minisztériumokat, hamis hiteleket...

NKV

A nem kedves vezetőről, a takarodásról, a kibaszott G-ről és, ami utána jön.

Mikor először mondtam hogy kibaszott G',

Nem volt senki aki értett haver, hogy mi a faszt akarok

És mi a faszt vakerok és volt olyan fasz akit sértett

Az hogy mondom az igazat és nem érdekel

Mi a fasz amit érek el ezzel a kibaszott rappel

Úgy játszom mint egy kibaszott nepper

Én eladom neked, jó ha megveszed

De azt is leszarom hogyha nem ezt teszed

Mert csak én, én vagyok az akinek játszom

(Ganxsta  Zolee és a Kartell – Rossz vér)

 

Ciki – mint ez a szó a kétezertízes évek végén, vagy ún. értelmiségi körökben Ganxsta akármikor – de azon gondolkoztam, hogy  kezdjem a cikket. A cikket még el sem kezdve, a parafrázist tovább parázva felhívnám a figyelmet az idézet tökéletes ide- és helyénvalóságára, ami még akkor is legitimálja, hogy ott fityeg a cikk elején, ha bevallom, hogy az után ficcentettem oda, hogy megírtam  az első mondatot, majd az elé ezt a  dőltbetűs részt és utána tértem vissza annak taglalására, hogy miről is akarnék majd írni. Csak hát, (nekem, illetve lehet, hogy csak nekem) fontos ez, legalábbis nem érdektelen, hiszen tudva levő, hogy senki semmit nem olvas már végig, de még egy egyperces videó is hosszúnak számít a mai legörgetős médiafogyasztás világában – az egyperces novelláról már ne is beszéljünk, ill. azt is hagyjuk, hogy a görgetés is passzé már egy kicsit, manapság leginkább a hüvelykujjával söpri tovább az infót a világ dolgai iránt érdeklődést színlelő delikvens. Én amúgy is politizálni akartam, így téve fölöslegessé a cikk kezdetén való agyalást, hiszen a célközönség, a tömeg, akire (amire?) appellálnék én is, meg ugye a politikusok is agyfaszt kapnak a politikától.

Magyar politikáról szóló írás márpedig csak egyféleképpen kezdődhet – de én úgy döntöttem, hogy azt a nevet ma nem írom le. A Magyarországot túszul ejtő maffia vezérét, az antagonista világtrollt egyszerűen legecizni sem érdemes, mert ez egyrészt rendkívül primitív és félrevisz, másrészt meg ugye, egykori underboss-sza S. Lajos akkortájt dobta le a G-bombát, mikor elkezdett sugárzásmérővel mászkálni, attól félve, hogy a Don immár volt szobatársai és üzletfelei likvidálását is orosz módszerekkel intézi. Hiába nagy a kísértés, hogy elintézzük egy kibaszott ’G-vel, ez sajnos kevés, ahogy az ellenzék programja is, amit meg anno a Kretén magazinban fejtett ki Sör Kálmán.

Takarodás.

Be kell vallanom, hogy jó érzés egy teljes bekezdést szentelni ennek a szép szónak, de a szép szóra sajnos nem hallgat a Nem Kedves Vezető. Ezt sikerült kitalálni - én sajnos nem vagyok olyan koncíz, mint Sör Kálmán, aki egy-egy szóval és egy jól irányzott rúgással is el tudta intézni életének neki nem tetsző szereplőit. Illetve dinamittal robbantotta őket darabokra, csak hát ő egy képregényhős volt én meg sajnos igazi vagyok. A Nem Kedves Vezető – lehet rövidíteni is ha kell az legalább divatos: NKV – ha nem is túl eredeti de legalább találó: Észak Koreában legalább azt hazudják,  hogy a vezető kedves. Magyaroraszágon erre semmi szükség, noha a múlt század végén, a messzi 1998-ban tényleg létezett egy ilyen mítosz, hogy szemben például a ronda öreg, komcsi, pufajkás-nyakmerevítős Hornnal, az akkor még valóban FI – már akkor is csak kényszerből, ideiglenesen és látszólag DE SZ. vezére jófej és szexi. Még olyankor is szexi, amikor öregnénik csókolgatják a kezét, illetve olyankor igazán. Azóta a néni meghalt, V. pedig rájött, hogy az ő keze mégsem  csókolgattatásra, hanem koki és saller osztásra teremtetett. A történelem ura, akitől ezt a szuperhatalmat kapta, azt is megsúgta V-nek, hogy a jövőben célravezetőbb lesz bonyolult, nehezen értelmezhető öregnénis-kézcsókos-áldemokratikus módszerek helyett egyszerű, öregbácsis-migráncsos-álfasiszta módszerekkel operálni (azért ál- a NKV fasizmusa, mert a fasiszták legalább hittek valamiben). A kedvesség abban a pillanatban vált fölöslegessé, ahogy az első kétharmados felhatalmazást az ország kormányzására, a hazugság és az azon alapuló lopászat intézményesítésére használta fel az ember, aki sohasem hazudott.

Szép lassan a tárgyra is rátérhetek, bár ez mindegy, hisz jóelőre exkuzáltam magam, továbbá ez az én blogom, amit csak az olvas, akinek nincs jobb dolga. Szóval: úgy emlékszem a Nem Kedves Vezető a minap ismételten kinyilvánította, hogy micsoda ellenzéki média túlsúly van, illetve a hogy  a magyar sajtótermékek kétharmada kormánykritikus. Akartam hivatkozni, de nem találom, meg hát a posztfaktuális média világában mindegy is. Igazából a szó is erről lesz itt mindjárt. Csak az  még elmondanám, hogy noha NKV hazudni akart, ezúttal annyira igazat mondott, hogy majdnem azért szakadt rá a plafon (de kár lett volna a karmelita kolostorért – hát nem elég annak, hogy szerzetesek helyett egy maffia költözött beléje?). A sajtó ugyanis valóban kormánykritikus, mert kormánypárti sajtó nincs és nem is létezhet, hiszen az nem sajtó. Erről írtak nálam okosabbak, szebben, jobban, tessék megkeresni, én ma link leszek hiperlinkelni. Mire idáig jutottam órák teltek el és annyi szöveg gyűlt össze a mondandóm előtt, hogy félő akkor sem olvasná végig senki türelemmel, ha lenne olvasótábora ennek a blognak. Mellébeszéltem? Lehet, de elrejtettem benne a lényeget és nekem ez fontos volt, márpedig ez az internetnek az a sarka, ahol az van, amit én írok. Coki.  

Különben pedig arról lett volna szó, hogy amíg mi baloldaliak és/vagy liberálisok, írás- és/vagy olvasástudók tépjük a szánkat, filozofálunk, fogalmazunk, vitatkozunk, addig az ellenség aszondja sorosmigráncs. Már azzal sem fárasztja magát, hogy kiképezzen egy ragyás trollt, afféle összetett szavak helyes kiejtésére, hogy rezsicsökkentés. Ráadásul az még szólt valamiről, azóta is rajta van a számlákon szép narancssárgával, hogy mennyi lenne, ha Gyurcsány nem kúrta volna el. Azóta az van, hogy meg is emelhetnék és ha beszóttá’, akkor Soros bazdmeg.

Na.

De.

Mihez lehet ezzel a helyzettel kezdeni? Van ugye az, hogy egy bizonyos szint fölött egy bizonyos szint alá nemá’. Ez a maga nemében nagyon helyes, de a szomorú helyzet az, hogy  az NKV szavazóbázisát ma már gyakorlatilag cakkumpakk azok teszik ki, akiknek vagy azért nincs választása, mert benne vannak a bűnszervezetben, vagy  azért, mert évtizedes agymosókúrával gondoskodott róla a hatalom, hogy éppen ők maradjanak az alatt a  bizonyos szint alatt. Ők, akiknek a NKV ténykedése de facto a legtöbbet árt. A szegény, nyomorban, tájékozatlanságban, rettegésben tartott választók tömege, akiknek senki nem kínál alternatívát.

Pedig kurva egyszerű lenne. Az ellenzék annyira töketlen ( ebből a szóból hiányzik az él,  de hol vagyunk attól, hogy ez legyen a probléma) hogy a NKV elkerülhetetlen, ám végletekig elodázható bukásához vezető első lépést maga az NKV tette meg, a rabszolgatörvény bevezetésével. Emberemlékezet óta először húzott olyat a kormány, amit egy csapat megélhetési balfasz is képes úgy kommunikálni, ahogy kell. Illetve, ahogy lehet. Fékek és ellesúlyok? Alkotmány?Sajtószabadság? SOROS! Különbíróság, ahol a kormány (NKV) által jelölt „bírák” döntik el, hogy nekik van-e igazuk vagy neked? 1 trillió migráns aki elveszi a munkádat és nem dolgozik, csak megerőszakolja anyádat, és még csak egy vak komondora sincs, hogy megbotoljon benne a sötétben.

Lehetne értekezni arról, hogy a negative press ellen fölösleges érvekkel próbálkozni, de éppen arról van szó, hogy értekezéssel nem megyünk semmire. A soros migráncsozásra igenis a rabszolgázás a válasz. Mert a soros terv hazugság, a migráció pedig abból a szempontból probléma csak Magyarországon, hogy idejönni senki nem akar, menni viszont annál többen, főleg ha értenek is valamihez.

Türelem kellett ezt elolvasni azt hiszem. Megírni is, ha ez bárkit megnyugtat. Hát még ahhoz mennyi kell, hogy  általános sztrájkról való kamuzás helyett egy valódi szakszervezetek nélküli országban (tisztelet a kivételnek, csak nem sokra megy vele) kibírjuk azt a pár évet, ami ahhoz kell, hogy eljöjjön fentebb idézett tabula rasa: a takarodás.  

A kormány, élén a Nem Kedves Vezető mindent megtesz, hogy elzavarja már végre a picsába az első jelentkező, akinek valóban ez a célja. Nem kell semmi más hozzá csak egy-két világos üzenet. Mi a faszt akarok és mi a faszt vakerok? Ezt el kell dönteni skacok. Ehhez a döntéshez pedig szükséges belátni, hogy  ahhoz, hogy bármit is akarhassunk először is be kell ki kell lábalni a fosból. Ahhoz nem a lakkcipő az ideális, hanem a gumicsizma. Ha kint vagyunk majd keresünk cipőboltot. Hogy ott és másutt se basszanak át, ahhoz meg szakszervezet kell. Arról nem ártana komolyabban írni. Majd hátha sort kerítek rá.Ha az megvan jöhetnek az alapjogok, a transzparens, ellenőrizhető és számonkérhető állam... de hol van az még? Ide azzal a gumicsizmával!

Aztán jöhet a világbéke:

 

 

 

 

Protest pro quo

Protest pro quo

Szombaton négy európai város utcáin tüntettek többezres tömegek. Belgrád, Budapest, Katowice, Párizs tüntetéseinek (látszólag) nincs egymáshoz közvetlen köze, mégis ugyanaz a hibája mindegyiknek. A rendszertől követelnek. A jogtipróktól kevesebb jogtiprást követelni, a fasisztától kevesebb fasizmust , a klímaváltozás  fő felelőseitől klímaváltozást visszafogó intézkedéseket, a neoliberálistól kevesebb neoliberalizmust követelni fölösleges. Amíg erre szorítkoznak, a tüntetéseknek csak annyi lesz a hatásuk, hogy a résztvevők egy pillanatra jobban érzik magukat a hamis illúzióktól, vagy egy égő autó lángjaitól fűtve.

Én a belgrádi tüntetést követtem közelről, arról és annak hátteréről fogok részletesen írni. A maradék három tüntetésre majd a cikk végén visszatérek röviden.

Belgrádban szombat este a hatalom erőszakos politikája ellen vonult az utcára az ellenzék. Szándékosan nem kormányt írok – szerbül a vlada kormányt, a vlast hatalmat jelent. Aleksandar Vučić mindkettőt megtestesíti ma Szerbiában, noha nem tagja a kormánynak. Tavaly, frissen megválasztott miniszterelnökként, ahelyet hogy kormányt alakított volna, elindult az elnökválasztáson és fölényesen megnyerte azt – hála az ellenzék végletes megosztottságának (hogy az inkompetenciájukat és a viharos média-ellenszelet ne is említsük). Elnökké választását napokig tartó tömegtüntetések követték. Több tízezres tömegek vonultak utcára, de mivel a posteriori tették mindezt, a tüntetéseknek semmiféle következményük nem volt, hiszen nem is lehetett. Akkor, amikor Vučić megválasztott, de nem kormányzó miniszterelnökként elindult az elnökválasztáson, talán több értelme lett volna tüntetni. Hiszen Vučić lépése, ha alkotmányellenes (talán) nem is, de biztosan illegitim volt, különös tekintettel arra, hogy miután elnök lett, Vučić a miniszterelnöki székbe olyan embert ültetett, akinek a választási kampány idején a nevét sem hallotta senki. Erről írtam akkor egy publicisztikát, most több szót nem vesztegetnék a témára, noha minden idők egyik legzseniálisabb bábkormány-alakításáról van szó.

Szombat, december 9. Sokat mond, hogy tüntetés pártsemlegesnek lett meghirdetve – de az összes mainstream ellenzéki pártfigura részt vett rajta – ahogy az is, hogy a szervezők szerint több, mint 10 000-en voltak, a rendőrség szerint viszont csak 1000 és 1200 között volt a tüntetők száma. Mivel a saját szememmel láttam, ahogy a tömeg hosszú perceken át vonul a Politika szerkesztősége előtt a Trg Republike irányába, bizton állíthatom, hogy a szervezők sokkal közelebb állnak az igazsághoz, mint a belügyminisztérium. Kár, hogy ez irreleváns: az hogy a két oldal becslése között tízszeres szorzó a különbség beszédes tény ugyan, de teljesen lényegtelen ahhoz képest, amit Aleksandar Vučić elnök a tüntetést követően nyilatkozott a szerb médiában: “...ötmillióan is összegyűlhettek, csak akkor számít ha megynyeritek a választásokat. Addig nem teljesítek egyetlen követelést sem, nem engedek semmilyen nyomásnak, én ebben különbözöm a többiektől...“

Nem célja ennek az írásnak, hogy önmagában elemezze ezt az egyébként igen sommás kijelentést. Ahány tüntetés, annyi ügy, megannyi mottó – de a lényeg évek óta ugyanaz le Vučić-tyal. Követelni most csak azt követelték tőle, ne érje fizikai erőszak az ellenzék embereit, de ő nem enged a nyomásnak. Tetszettek volna választást nyerni. A választások szabadságáról tanulmányt lehetne írni, de ehelyett most csak egy képet osztanék meg mintegy illusztrációként a témához. Az alábbi fotón a legolvasottabb szerb közéleti (és/illetve bulvár) napilapok borítói láthatóak egy nappal a legutóbbi szerbiai parlamenti választások előtt.  

Vajon ki nyert?

A fenti képen látható egyetlen napilap, amelyik nem teljes címlapos „Gyorsabban, erősebben, jobban – Aleksandar Vučić” reklámmal hangolt az idén áprilisi választásokra, a szombati tüntetéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy híres színészek, illetve a Partizan Beograd kosárlabdacsapatának edzője nyitja majd meg a tüntetést – a világért sem politikusok! Adott tehát egy – névleg – parlamentáris demokrácia, ahol egyetlen párt sem tud tömegeket mozgósítani(kivéve persze a kormánypártot), illetve adott egy elégedetlen tömeg, amely alig várja, hogy mozgósítsák. Csak az nem mindegy, hogy ki.

A pártsemleges tüntetés jelszava: Stop krvavim košuljama (szabad fordításban: „Elég a véres ingekből”). A nevet a Savez za Srbiju (Szövetség Szerbiáért) nevű ellenzéki ernyőszervezet alapító tagjait ért fizikai erőszak ihlette. Borko Stefanovićot, a Szerb Baloldal nevű párt elnökét és két társát Kruševacban bántalmazták maszkos elkövetők a Szövetség Szerbiáért egy rendezényén.

Sokat elárul a szerb politikai helyzetről, hogy ez az ellenzéki szervezet nem párt, de alapítói és tagjai között számtalan pártpolitikus található. Például а DS-es Dragan Đilas, Belgrád volt polgármestere, akinek általános elutasítottsága talán csak utódjáéhoz Siniša Maliéhoz mérhető Azóta Malit is leváltották, persze nem a választók, hanem a pártja. A polgármesteri  választásokat a Belgrade Waterfront botrány ellenére is a kormánypárti jelölt nyerte, az ellenzék összefogást hirdető része a megosztó, bukott, népszerűtlen Đilast erőltette, az összefogásból nem kérők pedig lehúztak 170 000 szavazatot a vécén, mert jelöltjeik nem érték el az 5 százalékot (ebben a halmazban rengeteg kis párt van a liberálisoktól a radikálisokon át a royalistákig, hogy a kamupártokról már ne is beszéljünk).  A „sárgákat” (žuti) – azaz a Demokrata Pártot (a DS színeiben lett miniszterelnök a 2003-ban meggyilkolt Zoran Đinđić) lényegesen többen gyűlölik, mint ahányan támogatják (l. Gyurcsány, MSZP, Magyarország) de megkerülhetetlen szereplői az éppen emiatt (is) impotens ellenzéknek. Csakúgy, mint a szombaton velük együtt vonuló a szélsőjobboldali Boško Obradović, aki szerint Szerbia egyik legfőbb problémája a homoszexuálisok pozitív diszkriminációja (értsd: a buzilobbi beférkőzött a kormányba és a szerb parasztok helyett hozzájuk kerül a pénz – Obradović még fizikailag is hasonlít Vona Gáborhoz, pártja pedig a szakadás előtt is és utáni Jobbik átlaga) Obradović a Dveri nevű (jelentése: ajtók) párt elnöke – 7 helyük van a skupštinában, de ez is elég ahhoz, hogy nélkülük se lehessen kormányt váltani. Hiszen, amikor úgynevezett szabad választásokon lehetne leváltani a SNS-t (Szerb Haladó Párt aka Aleksandar Vučić és manifesztációi), akkor a kormánnyal végtelenül elégedetlen ellenzékiek ahányan vannak, annyifelé szavaznak. Ennek oka egyrészt Vučić sikeres divide et impera politikájában, másrészt a többszörösen leszerepelt ellenzéki szereplők elutasítottságában keresendő, illetve a mindkettőt szétkürtölő és felerősítő kormánypárti lakájmédia propagandájában keresendő.

Az ellenzéki mozgalmakat ezért próbálják meg rendre színészekkel és sportemberekkel „eladni“.

Szombaton a főszónok Sergej Trifunović színész, illetve az említett kosárlabdaedző lett volna, de ő is lemondta, és a nagyszerű Mirjana Karanović színésznő is. Tüntetni tüntettek, de nem beszéltek. Tüntettek még: az a bizonyos párezer ember, aki nem kér Vučićból, de az ellenzékéből sem. Szerbia és a Balkán nagy része a politikai illúzióvesztésnek még a Kelet-Európában megszokottnál is előrehaladottabb állapotában van már évek óta, de nemcsak Európa perifériájára jellemző, hogy a lakosság közéletben jártasabbnak, politikailag aktívabbnak tekinthető része egyetlen politikai párttal sem szimpatizál. Sőt, éppenséggel a korrupt politikusokat és pártjaikat tartja felelősnek az állapotokért, amik ellen utcára vonul. „A pártok elárultak minket, nem képviselnek semmit a saját érdekeiken kívül”: ez az érzület nagyon is jellemző az EU magországaiban is. Mifelénk azzal van ez megfűszerezve, hogy a pocsék ellenzéknek köszönhetjük a pocsék kormányt. Emiatt szóltak az elmúlt évek országgyűlési-, illetve elnökválasztásai Európa-szerte arról, hogy ki ellen szavazunk, sosem arról, hogy kire.

Amíg ez így van, minden tüntetés hiábavaló, ez a jelenség ugyanis a kontraszelekció egy sajátos formája. Az ily módon „megválasztott” vezetők hajlamosak ugyanis politikájuk központi elemévé a másik oldal elutasítását tenni, hiszen jól tudják: hatalmukat ennek köszönhetik, nem saját programjuknak. Kelet-Európában és a Balkánon 1989, illetve Szerbiában 2000 óta is végignézhettük, ahogy a „választók” sorban kipróbálták az összes számottevő pártot, és mindegyikben lényegében ugyanazért csalódtak: korrupt, nem ért hozzá, arrogáns, hozzá sem nyúl a legégetőbb problémákhoz, vagy  ha igen, akkor csak ront a helyzeten, illetve belebukik. Az alkalmatlan és/vagy korrupt politikusok hibáiért sokan magát a demokráciát hibáztatják, de vannak, akik szerint demokrácia nincs is, vagy ha van is ez nem az. Nem érdektelen ezen vitázni,  sőt szorítkozhatunk arra is, hogy a felelőst ne a rendszerben, hanem csak egyik vagy másik pártban, vagy a párt egy-egy képviselőjében keresse. Csak amíg mi ezen vitatkozunk, írogatunk, egyet is értünk meg nem is, addig a rendszer egyre inkább visszafordíthatatlannak tűnő károkat okoz a társadalmainkban és az élőhelyünkben egyaránt.

Az elmúlt években számtalanszor vettem részt magam is tüntetéseken. Soha nem gondoltam, hogy értelme lenne, hogy ott vagyok, azon túlmenően, hogy ott kell lenni. Mert, noha nem ér(t)ünk el semmit, legalább ott voltunk. Nem hagytuk szó nélkül a jogtiprást, a jogfosztást, a gyűlöletkeltést, a pusztítást. Talán ez is számít majd valamit, akkor amikor már nem aktuálpolitikai kérdések helyett ez már ún. történelem lesz. E sorok írója szerint, ha morálisan számít is egy fikarcnyit, ez a fikarc nem nagyon fogja érdekelni azokat a generációkat, amelyeknek a problémái sokkal inkább a végletesen lezüllesztett politika és az általa élhetetlenné tett bolygó körül fognak forogni – nem azért, mert megjön addigra az eszük, hanem mert se választásuk nem lesz, se mindenkinek elegendő ivóvíz.

Sokszor olvasok hasonló hangvételű cikket, és minél inkább egyetértek, annál inkább zavar, hogy a probléma van csak felvezetve, megoldásnak híre-hamva sincs. A véleményemen kívül mással nem szolgálhatok, de akik eddig olvastak, azzal is beérik talán.

Rendszerváltozást a rendszer fenntartói ha akarnak sem tudnak csinálni – vagy ha igen, akkor az a rendszer semmivel sem lesz jobb a megelőzőnél. A rendszer eltartói, a társadalom  viszont ki tudja kényszeríteni a változást. Változás alatt nem azt értjük természetesen, hogy – teszem azt – Orbán visszavonja a rabszolgatörvényt, Macron a környezetadót (vagy mi a halált) a benzin árából, Vučić megígéri, hogy nem fognak maszkos elkövetők ellenzékieket véresre verni, vagy utcákat ledózerolni illegálisan, a globális felmelegítők pedig megígérik, hogy egy fél fokot visszavesznek. Rendszerszintű változás nélkül megette a fene az egészet.

Globális gazdaságban élünk, ha tetszik, ha nem. Nacionalizmusról szó sem lehet, ha tetszik, ha nem (szó éppen lehet, de ne azt figyeljék amit mond, hanem azt amit tesz). Kommunizmus, szocializmus – ezek (állítólag) ki lettek próbálva, és nem működtek. Ha ez, amit most próbálgatunk, liberális demokrácia – maradjunk annyiban, hogy túl sok választó van, aki szerint se nem  liberális, se nem demokrácia. Egyet pedig senki sem ért senkivel, csak abban, hogy ez így nem mehet tovább. A politika korrupt bűnözők, hataloméhes vagy hatalommániás szociopaták játszótere, ahol a normális gyerekeknek nincs keresnivalója. Esze ágában sincs politizálni annak, aki „normális”, mert esély sem látszik arra, hogy  tisztességes munkával oda lehessen kerülni, és ott tisztességes munkát lehessen végezni. Aki tisztességes azt kiterítik, meg azt is aki nem az. Szerbiában is, Magyarországon is (ha úgy tetszik, az Amerikai Egyesült Államokban is csak másképp) olyan a politikai struktúra épült ki a huszonegyedik századra, amelyben lehetetlen tisztességesen nyerni, és tisztességesen kormányozni pláne lehetetlen. Először tehát a struktúra megváltoztatását kell elérni. Ez nem egyszerű, hiszen mint fentebb megállapítottuk a struktúrát elutasítók mind másképp képzelik el a restrukturálást.

Az elégedetlen lakosság ha tenni akar, utcára vonul és követel. Követeli az elégedetlenség okozóitól, hogy változtassanak a politikájuk lényegén. Ez nem fog menni. Akik kormányon vannak, azért vannak ott, mert a szabályokat maguk felé hajlítva, azokat, vagy ellenfeleiket kijátszva, azok hátán, vagy a propaganda szócsővé silányított médiájukén odajutottak. Ők nem fognak változtatni, mert nem érdekük. Demonstrálni az ellenzéknek kell: az ellenzéki szavazók ne a kormánypártoktól követeljék, amit akarnak, hanem az ellenzéki pártoktól. Azoknak kell felmutatni, hogy az elégedetlen tömeg nagy, és egyre nő, és aki nem a tömeg követeléseit tűzi zászlójára, az ne számíthasson a szavazataikra.

Olyan ez, amilyen, de demokratikusabban működik, mint az előző rendszerek. Amikor tüntetni mennek, az emberek hitet tesznek a demokrácia mellett, különben nem tüntetésnek hanem forradalomnak hívnák – csak ahhoz többen kell lenni, meg nem árt egy-egy vezető sem. Ha valóban hiszünk abban, hogy demokrácia van (vagy lehet), és mi vagyunk  a többség, akkor ki lehet kényszeríteni a változást. A változás ellenzői ebben nem fognak segíteni – ellenkezőleg: minden erejükkel azon vannak, hogy ne érhessen célt semmilyen mozgalom, ami azt célozza, hogy valóban a többséget képviselje a kormányzat. A  többség egy dologban ért egyet: ez a rendszer nem jó. Nem várhatunk változást sem a fenntartóitól, sem attól, hogy megváltoztatjuk a fenntartókat – rendszert kell változtatni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem azon vitatkozunk, hogy ki mit tenne kormányon, hanem a tisztességes kormányzás lehetőségének megteremtésén. Ha az megvan, lehet egymásnak esni. Mivel senki nem bízik senkiben, transzparenciát kell követelni. A mai világban minden cég, minden kormány ezt követeli tőlünk, csak saját magától nem. Teljesen transzparens kormányzati működést, lehetőséget a szabályokat megszegő politikai vezetők azonnali eltávolítására! A politikus közszolga, márpedig bármilyen közszolgát kirúgnának a munkahelyéről a francba, ha úgy végezné a munkáját, mint a politikusok. Hogyhogy? Ja mert ők hozzák a szabályokat és bevédik magukat? Hát olyan szabályokat kell rájuk kell szabni, hogy végre a politikusé is megbecsült munka lehessen.

Mint a tanár, a mentő, a tűzoltó – milyen nehéz meló és milyen kevés pénzt kapnak érte szegények. Na valahogy így. 

Komment komment

febr. 14.

Ma beírtak az osztálykönyvbe, mert a Jákó rámfogta, hogy a manzsettámra írtam a puskát, pedig nem is természetrajzból írtam, hanem németből. Annyi baj legyen, majd megkérem az osztályfőnököt, hogy húzzon ki. Ma Shakespeare-től olvastam Hamletet, igen jó tragédia a nagy brit költő tollából. Ma egész nap olyan szomorú voltam, nem is tudtam etetni a hernyókat. Tulajdonképpen miért is él az ember? "Lenni vagy nem lenni, ezt itt a kérdés", mint ahogy Shakespeare mondja a Hamletben. Arra gondoltam, hogy milyen kár az ifjúságért, mely elmúlik és hogy én már sohase leszek olyan vidám és elégedett, mint harmadikban. Hiába! az élet nem olyan víg dolog!... de hagyjuk!...

(Karinthy Frigyes Tanár úr kérem: Naplóm)

 

Én nem szomorú vagyok ma, hanem dühös, a hernyók megetetésére evvel együtt nem fog sor kerülni, elsősorban azért, mert nem tartok hernyókat. Mindjárt szó lesz a düh okáról, a düh meg nálam gyakran az írás oka. 

Mindenekelőtt csináljunk úgy egy picit, mintha tényleg napló lenne ez. Bár nem az, mint, ahogy Karinthyé sem volt az - evvel együtt abból is, meg ebből is meg lehet tudni egyet s mást a világról, amiben az írás született. Az én írástudásom mértékegysége Karinthy Frigyes körömpiszka (ez egyébként azt jelenti, hogy jobban írok mint az átlag, ami meg azt, hogy az átlag le se szarja, hogy én mit írok. Az ő mértékegységük az én körömpiszkom.)

A naplóba régen (amikor az írástudó emberek döntő többsége még nem csak félig-emésztett gondolatok világhálóra való felöklendezésére használták a betűvetést) azt volt szokás beleírni, hogy mit tapasztalt az ember egy adott időszakban. Ma már a legtöbb ember nem ér rá naplót írni, mert minden idejüket elveszi, hogy különböző multimédiás eszközeiken, közöljék az egész világgal, hogy teszem azt: Uránia. "A jégvilág" című darabot adták, jó volt a fűrészes hal. Faszt, ez is Karinthy álnaplója,épp arról van szó, hogy ma ennyit sem írna le senki semmilyen naplóba; csak lefényképezné saját magát a telefonjával a fűrészes hal képe előtt, de még a fűrészes hal is csak egy halom egyes és nulla lenne, a fényképet pedig elnyelné a dezinformáció mocsara, egy büffenő buborék nem sok, annyi nyomot sem hagyna. 

Bezzeg amit én írok ugye. Egyrészt cinikus, nehezen érthető szellemeskedéssel indítok, ami egyáltalán nem szolgálja a célt (de nekem tk. jól esik) másrészt a nem titkolt célom valóban az, hogy aki véletlenül rábukkan erre a szövegre, akár mostanság, akár száz év múlva - gondolkozzon el egy kicsit azon, hogy miféle világ az, amely pont engem, pont itt, pont most (Barna-Lipkovszki Miklós, Belgrád, Szerbia, 2017 November 3.) arra sarkallt, hogy felhányjam az internetre a gondolataimat, arról, hogy mennyire dühít, hogy miféle gondolatokat hánynak fel az internetre az emberek. Nincs benne répa - betűk vannak, mondatokba tessék-lássék belekényszerítve, de ugye nemhogy a műfaji kényszereket, de lassan a műfajokat is egyre többen szarják le, egyre magasabbról. 

A 444.hu nevű weboldalon, ami elvileg egy kvázi-értelmiségiek által, kvázi-értelmiségieknek írott internetes újság, volt szerencsém olvasni arról egy cikket, hogy a klímaváltozás miatt menekültek milliói özönlik majd el Európát. Nem a cikkről lesz itt most szó. Főleg mert nem cikkről, hanem a Guardian nevű angol újságban megjelent cikk lebutított zanzájáról van szó. Most nem rúgok bele a 444-be, mert nem érek rá, így is túl hosszúra nyúlt már ez az iromány. Ahhoz képest, hogy mennyire súlyos az, amiről a cikk szól, a Guardian sem vitte túlzásba a téma kibontását. Az eredeti, angol változatot szerencsére nem lehet kommentálni, így sajnos nem tudhatjuk meg, hogy a 444-nél sokkal szélesebb körű olvasótáborral rendelkező Guardian olvasói miféle sületlenségeket okádnának ki magukból az erre biztosított felületre. 

A 444-en lehet kommentelni. A 444 olvasóinak többsége nem kommentel. Értelmes ember igyekszik távoltartani magát a kommentfalaktól, mert az odahányt ún. gondolatokhoz képest a valódi toxikus hulladék nemhogy emészthetőnek tűnik, de kifejezetten ínycsiklandozó csemegének. Ha értelmes ember kommentfal közelébe téved , szembern a kommentelők többségével, akik csak írnak és nem olvasnak, az értelmes ember olvas, nem ír és szörnyülködik. A szörnyülködésről aztán lehet beszélgetni a haverokkal, így megmérgezve azokat is, akik hallani sem akartak az egészről, vagy, ami még rosszab lehet róla írni. Így írok én, de mit tehetnék, ha egyszer kíváncsi vagyok. Tudom, hogy a kommentelők véleménye nem feltétlenül reprezentatív, hiszen egy értelmes embert sem ismerek, aki cikkek alatt kommentel. Ez azonban csak ront a helyzeten - mert a kommentelők, kivált a 444.hu-n az átlagnál okosabb emberek. Ezen most biztos sokan fennakadnának, ha sokan olvasnák ezt a cikket - nekik azt válaszolnám, hogy ha pesszimistán szemléljük a helyzetet, (máshogy meg nem érdemes) azzal kell szembesülnünk, hogy a kommentelők legalább írnak. Hagyjuk most, hogy micsoda dolog az, hogy egy nem anonim újságcikk alá, anonim oda lehet írni bármit. Azt is hagyjuk, hogy micsoda dolog az, hogy a tartalomszolgáltató nem tartozik felelősséggel azokért a  nem ellenőrzött információkat, urambocsá szörnyű hazugságokat tartalmazó kommentekért, amiknek a megjelenését elvileg ellenőrzött információkat, urambocsá tényeket tartalmazó cikkek alatt teszi lehetővé. Azt végképp hagyjuk, hogy gyakorlatilag a cikk sem feltétlenül áll ellenőrzött információkból stb stb. Az emberek többsége nem olvas sem cikket sem kommentet se semmit, írni meg még annyit sem ír. Az emberek többsége vagy hiába, vagy pedig nem jár iskolába - vagy funkcionális, vagy de facto analfabéta. Hozzájuk képest, sajna de való, az az ember, aki képes a fejében lévő szörnyű zűrzavar egy részét artikulálni már-már írástudónak minősíthető. 

Na ezek a bitcsinálta írástudók arról értekeznek a fent említett cikk alatt, hogy amennyiben a klímaváltozás miatt valóban többtízmillió menekült indul majd meg Európa felé akkor őket sajnos/nem sajnos le kell majd tömegesen mészárolni. Vannak, akik szerint nem kell tömegesen lemészárolni azokat az embereket, akik az aszály és az éhínség elől menekülnek, hanem afrikai milíciákat kell ezzel a hálátlan, de az európaiság megőrzése érdekében elkerülhetetlen feladattal megbízni. Van egy pár szerencsétlen flótás, aki szembeszegül a milliók lemészárlásáról reggeli kávé mellett értekező írástudó vadbarmok hörgésével, de sajnos ez a típus sem arról híres, hogy érvelni tudna. Az is igaz, hogy ha tudna érvelni azzal sem sokat érne el, hiszen akikkel, úgymond beszélget fel sem fogják, hogy micsoda ordas faszság embermilliók lemészárlásáról értekezni egy kommentfalon.

Nem csodálkozom, hogy egy ilyen szintű diskurzusban nincs kedve részt venni az ún. értelmiségieknek. Azon csodálkozom (egy kicsit és igazából nem is értem, hogy miért) hogy hogyan engedhette meg az értelmiség, hogy így elfajuljanak a dolgok. Az interneten többen olvasnak mint offline. Ami azt is jelenti, hogy valószínűleg többen olvasnak kommenteket, mint pl. Karinthyt. Azok akik igyekeznek ezt is-azt is olvasni, sőt még írni is akarnak, kénytelenek sok időt szánni erre, amit valószínűleg élvezetesebben is eltölthettek volna. Az élvezet nem elhanyagolható szempont egy olyan világban, ahol tk. teljesen reális kilátás egy pár millió ember halomra lövése a keresztény és/vagy toleráns Európa védelmében. Ha ez lesz, akkor addig nem biztos, hogy érdemes arra fecsérelni az időt, hogy már akkor erről beszéljünk, amikor még lett volna pár év, vagy évtized, amikor le lehetett volna szarni az egészet. Én sajnos képtelen vagyok rá. (Illetve egy kicsivel nagyobb az élvezeti értéke a tudatnak, hogy annyira mélyre még nem süllyedtem, mint azok akikről írok, mint az afölött érzett szégyen, hogy engem ez a tudat egy kicsit több jó érzéssel tölt el, mint undorral.)

Na nesze  egy kis ízelítő: 

Csak egy aprócska, lehelletfinom kérdés:
szerintetek a több tizmillió teljesen képzetlen és tanulatlan embert majd be kell/be lesz kötelessége fogadni a kontinensnek?

Fejér Roxanne  johnsondoe • 19 órája

Szerinted lehet olyan törvényt hozni / kerítést építeni, ami képes visszatartani mondjuk 30millió éhező, szomjazó embert és rávenni őket, hogy inkább üljenek otthon és haljanak szomjan?

 

johnsondoe  Fejér Roxanne • 19 órája

Attól tartok lehet, de akkor merjük már kiírni a címbe az igazságot:
"A klímaváltozás miatt olyan tömegmészárlás jön, amilyet még nem látott a világ"

Fejér Roxanne  johnsondoe • 19 órája

Igen, úgy lehet, ez igaz... Csak akkor vállaljuk a tetteinkért a felelősséget, ne az legyen megint, hogy tök humánusak vagyunk meg minden, de euró milliókat adunk mindenféle afrikai milíciáknak, hogy lelődözzék helyettünk azokat, akiknek a lelövése nem annyira humánus.

johnsondoe  Fejér Roxanne • 19 órája

No, pont erre akartam kilyukadni.
Ha meg kell tenni, akkor meg kell tenni, de ne bújkáljunk már álcák mögé, ahol a mosoly mögött vérköpülő pofa van.
Ez van, ezt kell tenni. Sajnos.

kesztió  johnsondoe • 18 órája

Mi a faxomat kell megtenni? Mészárolni, mert ha nem, fel kell adnunk a kényelmünket? Mindenki megbolondult?!

↯↯↯↯  kesztió • 17 órája

Azért 30-40 millió afrikai nem csak szimplán a kényelmedet fogja megszűntetni. Hanem a házadat, az ivóvizedet, meg nagyjából mindent.

johnsondoe  kesztió • 18 órája

Kényelmünket?
A kényelmünket? Ezt most halál komolyan be tudtad írni?
Akkor végülis mindegy.

Luinszki  kesztió • 18 órája

Szerinted csak a kenyelemrol van szo? Egyebkent ha csak ennyi akkor ma miert nem adod fel a kenyelmedet amikor egy hajlektalan embertarsadon kellene segitened? Lenne kin! Segitettel? Befogadtal egyet is? Eteted? Elturod, hogy a kozeledben el? Ha meg nem tettel ilyet akkor voltakeppen mirol hoborogsz?

kesztió  Luinszki • 12 órája

Az őcsényi panziós vállalkozó „segített, befogadta, etette” volna, és hálából a fajtád szinte meglincselte. Van még kérdés?

johnsondoe  kesztió • 18 órája

Ha erre nem tudod a választ, akkor légyszi ne itt kérdezgesd.
Szerinted mi történik, ha 30 millió teljesen más kultúrkörből érkezett ember bekocog, hogy helló, áll a kaki, mostantól itt lakunk?
Még a már meglévő kultúrális különbségeinket sem tudjuk elsikálni.

kesztió  johnsondoe • 18 órája

Úgy érted, hogy BAZmegyei bunkófasiszta és a balfasz pesti romkocsmaliberális közöttit? Ti tényleg ennyire be vagytok kattanva erre a kulturális különbségre? Hidd el, a kulturális különbég lesz majd a legkevesebb, főleg, ha „kulturális meggondolásból” a fehér európai kultúrember habozás nélkül vérfürdőt rendezne a határon.

Nyikhaj istenke  kesztió • 16 órája

Mondjuk én nem adnám fel a kenyelmem nagymertekben, és ez is egy szempont.

Volt egy-két emberségesnek tűnő kommentelő, ameddig én jutottam az olvasásban ott már nem maradt egy se, illetve aki volt, azzal fejezte be, hogy ha lesz is mészárlás, ő abban majd nem vesz részt. Nem tudom hibáztatni, annál is inkább mert ő legalább hányt egy kis borsót az összehányt kommentfalra és nem csak nézte (vagy blogján elemezgette) az okádékot. Elég sok időt fecséreltem el erre és nem hiszem, hogy bármi foganatja lenne, hogy írtam róla de torz kórképnek megteszi. 

Végezetül még annyi bűnös élvezetet megengedek magamnak, hogy ideírom, amit a kommentfalra írnék, ha nem látnám még kevesebb értelmét, annak, hogy odaírjam amit ide is írhatok, ahol nem fenyeget az írástudó vadbarmok felbukkanásának veszélye. 

Egyikőtöknek sem jut eszébe egy pillanatra sem, hogy nem törvényszerű, hogy mindez megtörténjen. Esze ágában sem lenne Európába jönni ennek a sokmillió jövőbeli szerencsétlennek, ha Európa abbahagyná a világ többi részének eszetlen kizsákmányolását. Fontos a kényelem, persze, de tényleg elengedhetetlenül szükséges hozzá az irgalmatlan mennyiségű szemét, amit kitermelünk? Muszáj, hogy légkondicionált luxusautókkal tegyük belélegezhetetlenné a levegőt magunk körül? Hogy ezekbe az autókba a benzint terroristáktól vásároljuk meg, akik a bevételt arra költik, hogy fegyvert vásároljanak tőlünk? Tényleg arról kell beszélgetnünk, hogy fallal vagy golyóval védekezzünk azok ellen akik, vagy a tőlünk származó fegyverek, vagy az általunk gerjesztett nyomor elől menekülnének? Szó sem lehet róla, hogy esetleg megfordíthatnánk a háborúra, illetve oktatásra költött összegek arányát? Esetleg arról, hogy elzavarjuk a vezetőinket, akik gyűlöletkeltéssel próbálják elterelni a figyelmet arról, hogy inkompetensek? Biztosak vagytok benne, hogy nem lenne egyszerűbb változtatni egy kicsit a rendszeren, ami a problémát okozza, mint halomra lőni pár millió embert, hogy fenntarthassuk a fenntarthatatlan állapotokat.

Így folytatnám tovább és tovább, de nem kapnék túl sok értelmes választ, hiszen az értelmes ember ugye nem vesztegeti az idejét kommentelésre. Megunnám és abbahagynám, mint ezt a cikket is. 

 

Circenses sine pane

Igara bez hleba

 

 

Fudbalski šampion Srbije je 17. avgusta protiv mađarskog vice-šampiona igrao kvalifikaciju za Ligu Evrope. Kvalitetan fudbalski događaj nisu očekivali čak ni najentuzijastični grobari, tim pre što se na stadionu JNA utakmica Partizan-Videoton igrala bez navijača. U Srbiji se na stadion ide zbog spektakularnog navijanja, ne zbog spektakularnog fudbala, a kada ni to ni je moguće, ostaje samo jedan bitan aspekt fudbala: pare.

Da je ova utakmica bitna samo i isključivo zbog novca znaju svi od Zvezde do Partizana i nijedan grobar ili delija ne sme ni da sanja da će njegov tim pobediti u turniru za koji pokušava da se kvalifikuje.

Ovu tzv. fudbalsku utakmicu između srpskog šampiona i mađarskog vicešampiona autor je morao da gleda samo iz stručnih razloga – svakako bi bilo bolje događaj smatrati kao pokušaj ubistva smrtonosnom dosadom. Verovatno su tako kriminalno loše igrali sa predumišljajem, te oba tima zaslužuju ne samo da igraju bez navijača, već i da se to dešava u nekom zatvorskom šampionatu, u društvu trenera i, pre svih, uprave. Svi uhapšeni i zatvoreni – od strane UEFA ili Interpola, Haškog tribunala –  svejedno. Mada bi ipak bio bolji Interpol, sigurno ima i u UEFA ko da se hapsi.

O prenosu užasa može se reći samo jedna zanimljiva stvar – komentator RTS-a je pomenuo da će se revanš igrati u Felčutu,a ne u Sekešfehervaru, jer se tamo upravo gradi novi stadion za domaći tim. To je zanimljivo zapravo zbog onoga što komentator nije pomenuo: da je Felčut rodno mesto Viktora Orbana i da je taj stadion bukvalno preko puta njegove kuće.

stadionahazelott.png

Zapravo bi trebalo da nam bude žao Orbana – ko bi voleo da mu umesto lepog seoskog predela ovo bude pogled kroz prozor.

felcsutipano.jpg

Bar nema problem ako ga napadne nostalgija – ima pet-šest terena odmah pored gajbe. Felčutska deca nek idu u ’Fehervar ako im se igra na livadi.

Možda je spiker, koji je inače značajno manje grešio od igrača, svestan da Ministarstvo spoljnih poslova u Mađarskoj vode futsaleri (da, sa „s“ – igra se u sali). Gospodin ministar Sijarto je tamo zaposlio igrače svog  tima (Dunakesi Kiniži) u svom ministarstvu. Očigledno nikome ne smeta da su ti igrači diplomate na nivou Ivice Dačića kao levog beka i naravno, ne smeta ni da ovi bekovi-diplomate nemaju nikakve diplome – univerzitetske bar sigurno ne. Možda spiker ne govori o ovome jer on, kao sportski komentator RTS-a, ne sme. A sme li govoriti o tome da je Orban osnovao fudbalsku akademiju „Puškaš“ u svom selu, a da u isto nazvanom timu ne igra nijedan igrač koji je iz tog sela? Tj. ne igra od kada ne igra ni on

vikifoca_1.jpg

ni njegov sin

Nije posao sportskog komentatora RTS-a da priča o tome da je u Mađarskoj fudbal politika i da je razlog zbog čega su i fudbal i politika negledljivi isti: izuzetno nizak kvalitet.

 

A o tome da se u Mađarskoj troše stotine miliona evra javnog novca na nove fudbalske stadione? Naročito ako je neki važni fidesovac (to vam dođe manje-više kao naprednjak u Srbiji) vlasnik tima čiji se stadion gradi, ili gradonačelnik grada u kome se gradi stadion; eventualno je vlasnik firme koja gradi stadion... Mada je to uglavnom baš firma gradonačelnika Felčuta Lerinca Mesaroša (trećeg najbogatijeg Mađara, koji je nedavno kupio i FK Osijek, da pomenemo investiciju koja možda poznatije zvuči srpsko-hrvatskim ušima).  Doduše, nesrećni spiker rekao je da „mnogi smatraju da je Videoton povlašćen zbog svog najpoznatijeg navijača”. I to je nešto.

Usput , kada je dragi vođa Narodne iliberalne republike Mađarske ostario za fucu, nije tim Felčuta ostao bez Orbana – poziciju oca zauzeo je sin. Dakle nisu mađarski tereni ostali bez Orbana jer je matori prešao na poziciju menadžera, nego zato što je džunior ubrzo batalio fudbal.

gazsika.jpg

Eno ih na finalu svetskog prvenstva 2014 – ako vam se čini da Orbana više zanima o čemu pričaju Putin i Merkel grešite, jer verovatno pričaju u fudbalu. Dok mlađi Orban definitivno pravi čudnu facu, gospodin Gauk već misli na Partizan-Videoton 2017.

Verovatno svi znaju da gore pomenutim timovima kvalifikacija za Ligu Evrope nije bitna zato što je to kup visokog prestiža. Taj prestiž tako visok i nije. Danas su važna takmičenja koja su naj. Samo što svaki tim koji učestvuje u grupnoj fazi Lige Evrope (gde za razliku od Lige šampiona

igraju nešampioni i drugorazredni šampioni) dobija 2.6 miliona €, da ne pričamo o daljim nagradama UEFA-e koje se dobijaju na višemnivou, daleko od domašaja bilo kog srpskog tima već godinama.

Ima li iko koveruje da su ti milioni evra važni jer bi njima klubovi mogli da napreduju? Neki bi sanjali da taj napredak jednog dana dovede klub do vrhunskih uspeha kao što je bila pobeda Zvezde 1991. Jugoslovenski fudbal je dostigao najveći uspeh baš kada je počelo uništavanje Jugoslavije, uz pomoć i nekih fudbalera:

Postalo je tada izuzetno teško pričati o drugim uspesima na Balkanu, osim možda o sportskim.

Ima li iko ko misli da vlasnicima najvećih klubova fudbal nije samo biznis? Misli li iko da im je važna ta neuhvatljiva vrednost koja tera milione da se bave fudbalom? Da izaberu jedan klub i da ostanu verniji tom klubu nego bilo čemu drugom? Ne verujem, naročito ne zato što je u slučaju najvećih srpskih klubova, vlasnik upravo ta država koja pokazuje da je ne zanimaju ni uhvatljivije vrednosti od pripadnosti jednom klubu.

Stadion u Felčutu je koštao 1.2 miliona evra. Stadion ima 3500 sedećih mesta, Felčut ima 1688 stanovnika. Mesta za beogradske navijače ipak neće biti – verovatno zato što će, sem svih živih Felčućana ovog sveta, tekmu doći da gleda i po koji videotonac iz nedalekog Sekešfehervara.

Fehérvár na mađarskom znači beli grad. A neće se igrati u mađarskom belom gradu jer se i tamo gradi novi stadion – i zahvaljujući demokratski izabranom kralju iliberalizma, grade se svugde po teritoriji pre-trianonske Mađarske kraljevine. Mađarski huligan (tj. ekstremni desničar u 99% slučajeva) trianoniranjem na tribinama izražava otprilike isto što i srpski kolega kosoviranjem – nepravdu protiv mađarstva/srpstva. Usput momci zaboravljaju da nepravda ne poznaje nacionalne granice.

Férőh. (férőhely su mesta za sedenje) oszt.(osztály je klasa tj. liga kojoj klub pripada) készültség (stanje: kész znaći spremno, részben kész delimično spremno, folyamatban je u toku) ktsg. (költség je kolko košta)

218,4 milijardi forinti je otprilike 720 miliona evra. Toliko košta ovaj cirkus. Novi stadioni ni u najboljem slučaju (Groupama Arena sa prosečno oko 9000 navijača po utakmici) nisu ni polupuni.  

Malo više od jedne četvrtine stanovništva Mađarske živi u siromaštvu, prema statistikama jednog pro-orbanističkog ekonomskog časopisa. To znači da ima oko2,5 miliona siromašnih, a 720 miliona evra ravnomerno podeljeno između njih značilo bi 288 evra po čoveku ispod praga siromaštva. Tih 720 miliona trošeno je od 2010 i planirano je da se potroše do 2020 (znači, verovatno će se potrošiti i više jer to tako ide kod nas). Može vam se učiniti da tih ni tri stotine  evra po čoveku nije puno para. Pitajte se da li biste tako mislili da imate svakodnevni problem šta da jedete. Za te pare se može kupiti trista kila hleba po siromašnom čoveku. A najpoznatiji navijač Videotona troši te pare na cirkus koji nikoga ne zanima. Kada se ne bavi fudbalom, brani hrišćansku Evropu. Govoriti o hriščanstvu, a graditi samo zidove i stadione – to vam je moderni koncept vladanja á la panem et circenses  igara bez hleba.

Nije da niko nema da jede zbog fudbala. Ove ovce profitiraju od izgradnje stadiona u Scornicesti - rodno selo rumunskog diktatora Nikolae Čaušescog.

 

A nacionalista csapda I

Egy hülye zsidó Budapesten

 

On the question of racial discrimination, the Addis Ababa Conference taught, to those who will learn, this further lesson:

that until the philosophy which holds one race superior and another inferior is finally and permanently discredited and abandoned;

that until there are no longer first class and second class citizens of any nation;

that until the color of a man's skin is of no more significance than the color of his eyes;

that until the basic human rights are equally guaranteed to all without regard to race;

that until that day, the dream of lasting peace and world citizenship and the rule of international morality will remain but a fleeting illusion, to be pursued but never attained.

And until the ignoble and unhappy regimes that hold our brothers in Angola, in Mozambique and in South Africa in subhuman bondage have been toppled and destroyed;

until bigotry and prejudice and malicious and inhuman self-interest have been replaced by understanding and tolerance and good-will;

until all Africans stand and speak as free beings, equal in the eyes of all men, as they are in the eyes of Heaven;

until that day, the African continent will not know peace. We Africans will fight, if necessary, and we know that we shall win, as we are confident in the victory of good over evil.

Haile Selassie etióp császár mondta ezt 1963-ban az ENSZ közgyűlésének. Bob Marley jamaikai császár 1976-ban vette fel a kicsit rövidebb és énekelhetőbb verziót minden idők legjobb reggae lemezére, a Rastaman Vibrationre. Az afrikai kontinens és az említett országok nevét mindenki nyugodtan helyettesítse be, tetszőleges kontinensekkel és országokkal, hiszen everywhere is war.

Belgrád és Badacsonytördemic között szólalt meg valahol Böhönye és Nagybajom között - akkor jutott eszembe az egész és még nem is tudtam, hogy egy jelentéktelenségében is kurva idegesítő alkalom, az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása alkalmából fogom majd megosztani azt a számot, ami a világ himnusza kellene, hogy legyen.

Na de.

Olyan jó lenne ha már le sem kéne írni a XXI. században, hogy ez az egész már kimondhatatlanul passzé. Ehelyett többszáz éves fogalmak szerint vitatkozunk azon, hogy a bal e a jobb vagy a jobb a jobb. Európa nagy Ká betűs felében még mindig nem akaródzik észrevenni, hogy nem  jön ki az egyenlet, nincs balansz és  x  ≠  lófasz se, amíg nem sikerül belátni, hogy valódi konzervatívok nélkül valójában reformistának lenni sem érdemes és persze vice versa. 

A múlt században ilyentájt is biztos volt (már és még) aki azt hitte, hogy hamarosan több lesz a Tesla torony, mint a templom, az áram wireless, az állam szekuláris lesz: béke, szabadság és egyetértés emitt, bratstvo jedinstvo amott (na jó a testvéri és egységes délszláv  állam  éppenséggel pont egy illúzióromboló, véres etnonacionalista világháború után, létrejött illetve egy illúzióromboló, véres etnonacionalista polgárháború után felbomlott jó-rossz állam szlogenje volt avval együtt, hogy halál a fasizmusra szabadságot a népnek, ill. hogy a NER szlogenjéből meg kifelejtették, hogy ők azt szeretnék, hogy NE legyen semmi).

E sorok írója nem hiszi (nem akarja elhinni) hogy hamarosan újabb világ és polgárháborúk következhetnének be Európában, ha másért nem hát azért, mert soha semmilyen körülmények között nem volna hajlandó fegyvert fogni azok parancsára, akik a gyűlöletet szítják világszerte. Ha Európában nem lesz tömegeket megmozdító nagy  techno-mészárlás, akkor nehéz elképzelni, hogy másutt vívhatnának világ-nak nevezett nagy háborút és ezen az sem változtat, hogy a legtöbb háborút európaiak céljaiért, nagyrészt európai fegyverekkel vívják – természetesen fiatalok öregek parancsára.

Everywhere is war.

Amióta évek után újra alaposan meghallgattam Selassie császár szavait a Wailers által elsiratva vidáman azon gondolkozom, hogyan önthetném szép szavakba, amit nekem ezek a szavak a következő évezred hajnalán jelentenek. Jelentőségteljes szavak ezek.  Az apropót ehhez a bejegyzéshez mégis egy  jelentéktelenségében is visszataszító esemény adta. Igyekszem nagyon röviden írni róla – magamhoz képest, persze, normális ember vsz. nem olvas engemet, de sebaj, hátha majd egy dédunokám rátalál e számítógép maradványaira, mikor az első bátrak közt merészkedik ki az óvóhelyről a nukleáris sivatagba.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása ihlette az alábbi pár bekezdést. Erről a dühítően szomorú bohózatról tehát csak annyit, hogy pont ilyen turulmadaras dávidcsillagos szokik lenni az ég, amikor az etati- populi nacionali ááá, szóval, amikor ezek a faszisták találkoznak. Ezeknek a semmiben sem hívő, pragmatikus faszfejeknek még a nyúvadt, nacionalista, virtuális értékek sem szentek, amikre a nyálukat verik 24/7 – hiszen ha azok lennének, akkor a legillibsibb bibsi nem ugorhatott volna fel a véletlenül sem zsidó, hanem szűz és unortodox Mária országába a tejjel mézzel és kibaszott jaffaszörppel folyó Kánaánból, ehhez a széljobbos pusztaputyinhoz.  A magyarok hősies oltalmazója a GYODÁninnen meg nem szabadott volna, hogy vendégül lásson egy ilyen sötét, közelkeleti szemitát, hiszen az már majdnem olyan, mintha pénzt fogadott volna el Sorostól, akinek a világ (aka. Magna Hungaria) rombadöntésén vigyorgó pofájával plakátolta tele az egész országot. 

Érdekes tulajdonképpen, hogy ez az ocsmány vircsaft, pár héttel a vadászgépek Budapest fölött nosztalgiafesztivál Piros Bika Levegőverseny után és a már-rég-nem-pepszi Sziget előtt tisztára olyan, mintha az ún. "jobbos" brigád is rájött volna, hogy együtt többre mennek, mintha mindenki csak otthon, négy-fal között illiberálkodna. Mintha éreznék, hogy sokkal jobb négy fal helyett egy négyszáziksz kilométeres határkerítés (sponsored by EU and magyar adófizetők) és a West Bank Barrier között habzsolni a nemzeti színű gittet kétpofára. Érzik egy nagy faszt: se Orbán se Netanjahu nem spanolna a szomszédos államok nacionalista faszarcaival, mert azokkal szemben ugye területi követelések, illetve baszomyányos történelmi durcimurci esete forog fenn. Nackóéknál kurvára nem úgy van ez, mint a nyomorult "balos" klubban, ahol arra azért már sikerült rájönni, hogy egy hajóban evezünk országhatártól függetlenül – de persze az internacionalista komancsok törzse is le vannak ott akadva, hogy a kenu csak vörös lehet és nem jöhet senki aki szerint Marx nem jobb arc, mint Allah. Vitya és Bendzsi pedig, miután ki gecieuzták, dádáhorthyzták és természetesen kimuszlimozták magukat megszámlálják a szavazatokat, amiket nyertek ezen a bulin, mindezt aprópénzre váltják és építenek belőle még egy méter kerítést. Vagy mondjuk fűthetővé teszik a gyepet a kertjük végében lévő stadionban (Izrael esetében mondjuk ez nem szükséges, ott esetleg az lehet a probléma, hogy ha túl jól sikerül a sivatag közepén a gyep, akkor a kecskék átjönnek Ceaușescu rothadó stadionjából  oda).

Orbán és az Izraeli miniszterelnök.

Oh wait – ez az az arc aki szerint Izraelnek nincs létjogosultsága?

Szólt vajon valaki Netanjahunak, hogy ha Orbán úgy védi meg a magyar zsidókat, mint a magyar nyugdíjakat, akkor a Kamenyec-Podolszkij mészárlás babazsúrrá avanzsál? Illetőleg  amennyiben csak fele olyan fontos az ügy a mi kedves vezetőnknek, mint a foci, akkor a maradék magyar zsidó csomagolhat oszt' irány Andorra.

Komolyra ferdítve a szót: a nacionalista alapvető problémája, hogy miközben foggal-körömmel védi ostoba lázálmát, amibe az elmúlt usque száz évben sikerült belerángatni azokat, akik inkább nem genocídiummal álmodnának, hanem mondjuk mint Luther Márton vagy Haile Selassie. (Nem, nem az a Luther aki forogna a sírjában, ha meglátná, hogy Viktor a Ratzi papával pózol a Vatikánban, hanem a King) A konzervatívok keze katatón álmukban pont ebbe a bilibe lóg bele, amibe még a nácik hányása is bele van száradva – közben senki nem vette észre, hogy amit konzervál ez a sok hagyományőrző, az a rombolás egyébként ebben a formában viszonylag újkeletű hagyománya. Konzervatívok nélkül a hülye reformisták már rég tönkretették volna a világot!

Naci macik! Ez a ti tudományos-fantasztikus elképzelésetek az egymásnál kölcsönösen felsőbb rendű fajok lakta nemzetállamokról egy párszáz éves (kurva fiatal) illetve teljesen elbaszott ötlet. Akármennyit tisztogattok etnikailag (eufemizmus a tömeggyilkosság és deportáció szavak használatának elkerülésére, de ti nem tudjátok mi az az eufemizmus és amúgy sem olvassátok ezt, azért csak ideírom, hogy) fajvédő éceszgébereitek  vére telis-tele idegen fajok déenesével, véletlenül sem idegen szívetek jöttment hemoglobint pumpál!

A szocialista (illetve mindenki más) problémája az, hogy tudomásul veszi a vonalakat, amiket a nacionalista sci-fi rajongói a térképre rajzolgattak. Addig amig ezek számunkra akadályt jelentenek, addig ezek a határnak nevezett vonalak minket is beszorítanak a karámba, aminek a létezésében sem hiszünk. Ehhez még hozzájön  az a járulékos, de szintén nem kis gond, hogy amíg mi megbeszéljük, hogy most akkor Marx vagy Trockij tévedett nagyobbat abban, hogy hogyan kell felszámolni azt a szarhalmot, amit a fasiszták elegánsan kapitalizmusnak neveznek – addig ők nyolcvannyolcszor lendítették már a karjukat, pofon egyszerű kiáltás kíséretében. Sieg.heil - ja bazmeg, szép győzelem volt, sikerült az egész világot leégetni vele. A tüzet pedig vörös lángokkal eloltani nem lehet – tiszta vizet kéne önteni a pohárba.

Nincs tanulság – hacsak az nem, hogy ha már idáig jutottatok, olvassátok el a következő részt. Ha pedig csak te  olvasod ezt kisunokám akkor már vsz. a néhai Magyarország romjain sem Krisztus születésétől számítják az időt, hanem a föld felszín alá költözéstől. Neked még gyorsan elmondom, hogy Selassie, Marley és Krisztus nagy királyok voltak, a föld nem lapos, a fekete felhők mögött süt a nap, azért van 62 fok ott ahol most te állsz, ja és ha valaki nacionalizmusról kezd beszélni, légyszi vágd szájon a nevemben is!

 

 

Slučaj sa vetrokazom i ventilatorom pa petlom i ukrasnom lezbejkom

Helo Jurop, luk, vi hev e lezbijen prajm minister in Serbia!

Vratio sam se sa meseca. Da, medenog, nego šta? Čovek na medenom mesecu ne prati vesti – kapiram da ih ne prati ni na pravom. Kada si tako daleko od (obe) tvoje zemlje, ne interesuju te teroristički napadi, diplomatske oluje govana (šitstorm), ne čuješ buku trampovanja od koje se trese svetska politika. Trudiš se da imena servilnih diktatora ili diktatorskih sluga koji vladaju tamo odakle si ni ne izgovaraš. Mada u današnje vreme Mađar u inostranstvu teško izbegne ta pitanja – jao, jel da da je baš užasan fašizam kod vas, zar ne? Čovek iz Srbije to poznaje, jer on ta genocidalna ratna bezosećajna pitanja dobija bezuslovno, bezobrazno i bez obzira na to da je možda on baš od tog rata, genocida i tih pitanja pobegao. Ili nije uopšte pobegao nego prosto putuje i ne bi želeo da sa svakim drugim političko-pseudoangažovanim strancem pričao o gadostima. Šta znaš, možda je na mesecu medenom.

 

Ovaj uvod je potreban da bi bilo jasno u kojim okolnostima sam bez preteranih predumišljaja napisao ovaj članak. Doduše, pošto je original na mađarskom, neke delove ću prevesti, neke preskočiti, a neki će da budu samo u srpskoj (bhscgwtf) verziji.

Nakon svadbenog putovanja povratak kući bio je ka Srbiji, zemlji moje žene, a ne ka Mađarskoj, gde sam se rodio. Meni su kuća i jedna i druga (a i još nekoliko zemalja na starom prokletom kontinentu) i drago mi je da je tako, iako su obe zemlje vrlo problematične čim čovek napusti kafanu, neko čudo prirode ili te tri ulice gde se bezuslovno oseća kod kuće.

Dakle sad znate gde i u kom stanju uma sam se nalazio kada su mi stigle mesindžer poruke (to jest jedna poruka u više delića) od mlađe sestre:

miki

mozes da mi objasnis sta se desava u srbiji

ova ana brnabic

Ciao

Kažem ja a Margit kaže – nju nije narod izabrao nego vucic?

Ciao – dodaje sestra sekund pre nego što shvatam o čemu uopšte priča i krećem i sam da joj odgovaram u tim fragmentima, nepotrebnim, a tako popularnim u ovo poslednje vreme

Juce sam se vratio

Nemam pojma sta se desava

Nije valjda postavio ukrasnolezbejku za premijer?

Izvini za izraz ali to je tako

Ovo nije čet nego blog, pa ću se potruditi da izgubim ovaj šatro stilski element. Bilo bi bolje da objasnim šta zapravo mislim kada kažem da je Brnabić „ukrasnolezbejka“ - to nema veze sa njenim seksualnim odnosima, nego sa činjenicom da je ona baš zbog tih odnosa, a ne zbog njenih političkih kvaliteta izabrana za političku poziciju. Moram dodati za ovu BHSCGWTF verziju da na mađarskom postoji izraz „díszzsidó” (disžido) „díszcigány” koji bukvalno znači „ukrasni jevrejin“, „ukrasni cigan“ i odnosi se na političare (agente itd.) antisemitskih i/ili rasističkih političkih formacija koji rade za te partije da bi one mogle da kažu – nismo mi rasisti, vidite imamo njega i nju, zar nismo ipak super? Pa sam ja izmislio „díszleszbikus” – ukrasnolezbejku za ovaj slučaj pinkwashing-a. Pinkwošing je izraz koji me je sestra naučila nakon našeg razgovora – evo linka za wikipediu. Ne čudi me što srpske ili mađarske verzije ovog zapisa nema. Srpsku zapravo nema ni potrebe napisati, jer ako će Ana Brnabić stvarno biti premijer Srbije to će biti najveće pranje ružićastog svih vremena. Btw. ovaj deo o pinkwošingu je na kraju mađarske verzije ovog članka, dok je u ovom slučaju bilo potrebno objasniti izraz na početku, zbog neprevodljivih razlika među našim jezicima.

Sad ću pokušati da opet pratim svoj mađarski original, ali i da objasnim još nekim LGBT(itd.) terminom zašto je moja rođena sestra više zainteresovana za srpsku politiku nego inače. Nakon obljavljivanja mađarskog teksta Margit je podelila članak na fejsbuku, dodavši da sam je ja autovao. I outed her jer sam napiso da ona, kao i naša ukrasnolezbejka Ana Brnabić voli devojke, to jest žene, to jest svoju devojku (a Brnabić valjda svoju), ako ćemo da budemo skroz precizni. Uloga sestre je jako važna jer je ovo već drugi put da ona bude katalizator u mom kreativnom procesu, koji je u ovom slučaju pisanje blog članka za moj tzv. dvadesetprvovekovni dnevnik. Moja se draga, jedina mlađa sestra bori (uglavnom sa gitarom a nekad i drugačije) za prava onih koji su zbog seksualne orientacije, vere, finansijke situacije, etničkog porekla itd. ugroženi sa strane jedine istinski štetne manjine – političara (uglavnom, beli, manje ili više matori muškarci, koji prema mojoj slobodnoj proceni čine jednu sedminu-osminu populacije naše planete). 

Dakle, Margit ima razloga da bude zainteresovana za srpsku politiku u ovom trenutku, kada u zemlji gde nema prajda bez homofobičnih (svefobičnih doduše) huligana ili bez tenkova. Ovom prilikom moram da objavim da je po mom mišljenju tzv. parada ponosa u ovom obliku potpuno besmislena. Ne može se šetati djuskajući uz tehno ziku, pa stati malo, govoriti (koliko god) pametno i angažovano, a onda se odšunjati kući zaklonjen iza oklopnih vozila, žandarmerije sa konjima i policije koja je prisutna u značajno većem broju od paradirajućih demonstranata. Ili može, samo što to nije ni parada, ni demonstracija, a i da jeste tu ponosa nema. Nek kaže ko šta hoće, bio sam ja na prajdu, fotkao sam, ponekad možda i odđuskao koji korak uz dobar tehnić, ali nisam bio ni malo ponosan, već me je bilo sramota. Blam – ne zbog toga što sam ja hetero a ne homo, nego što je „strejt” taj svet u kome u dvadeset prvom veku postoji koncentracioni logor za pedere, a to naravno u ime normalnosti. Možda i nisam ja kriv za te logore, ali sam ih ja sa ostalim (ne)normalnim, strejt kao i gej ljudima prihvatio – jebiga, postoje ali bar nisu kod nas – zar ne bismo mogli mi, ako nam je stvarno toliko bitna jednakost i ravnopravnost, da uradimo za nijansu više od pisanja članaka, fotkanja i parade bezveze? Ne treba naravno otići u Čečeniju i tražiti zatvaranje tih logora. Ionako to nije odluka koju može doneti neki Khadirov. Samo njegov gazda. A evo na primer naš veliki-mali čovek koji još nije shvatio da ne „vlada” on u mojoj zemlji nego gazde njegove – a to nažalost baš nije narod Mađarske.

Naš najbolji učenik iliberalne školice je dečko koji ipak nije shvatio da uopšte nije kul tek tako minglovati sa čečenima koji prete aktivistima, samo da bi nastavnik P. bio zadovoljan tobom. Jadan, on nije shvatio jednu od najvažnijih lekcija te škole – treba da imaš muda da zapravo (strejt mačoizam) zatvoriš pedere (aktiviste, opoziciju ako se ponaša bar malo kao takva, itd.) u logor, da tvoji mediji pišu da taj logor ne postoji i da su svi koji kažu da to nije tačno neprijatelji svega što je drago tvome narodu, ne da pretuckaš, nego pretiš i ne da pošaljes nekog Mogameda (migrant, musliman, fuj!) da traži da mu se aktivista izvini, nego da kontrolišeš celu mafija-državicu da svima bude jasno po difoltu šta može i šta ne može.  

Mađarima nisam morao objasniti o kome i čemu se radi u ovom primeru – ali vama evo kratke priče aktiviste G Rasa i čečena Mogameda nakon mirnih protesta u centru Budimpešte.

U suštini, problem sa našim mladim neo-iliberalcima (ex-liberalnim) i neo-liberalcima (ex-etnonaci) je da oni misle da je dovoljno sve raditi pomaloi kao fol. Malo šatro eurointegracije, malo šatro fantomke, čečenčići, malo €uro-neuro, fabrike fiće, mečke, koke (kole) malo velike Mađarske 1389 stajl, malo cenzurice, malo premijerice lezbejke, itd.  

Ne, ovo nisam sve ispričao sestri, a ono što jesam vi (koji razumete ovaj jezik jer ste, recimo, odrasli u nekom delu Zemlje gde se koristi) sigurno znate bolje od mene. Ipak ću da prevodim ili bar citiram, možda je perspektiva domaćeg stranca bar malo zanimjiva.

Pogledaj sta je reko Vucic jos kao neki ministar Slobe Milosevica ili sta je bese bio tad Seseljev potrcko

Sta je rekao kolko treba bosnjaka ubiti za jednog ubijenog srbina

Ne secam se da li je kvota po stotinu ili po hiljadu

Znam, znam rekao sam da neću četski a još je ova priča već stara, ali je nova priča da je taj lik sad garancija stabilnosti na Balkanu! Čika Junker mu je prvi čestitao, pa teta Mogerini. Ok, ona je skroz nebitna, ali u teoriji njena pozicija iz koje čestita mogla bi, ili trebalo bi da jeste zapravo bitna.  Visoka predstavnica Evropske unije za spoljnu politiku i bezbednost (neka nebitna profesorka na faksu fejk liberalizma) pomazila je glavicu dečkića koji hoće da se upiše. Sad je tek u srednjoj školi, ali još ga dobro pamte i u iliberalnoj školici – tada se činilo da može on da postane velika faca u tom Balkanskom gengu. Mladost, ludost, ajde više dosadan je taj krvavi rat, pustite ga više, sad Vučko više ne nosi pivo Šekiu, ne bleji sa Radovanom i snajperima iznad Sarajeva, a sa Tomom se tek ne druži. Ali ni to ništa ne znači, vidite da tadašnji vojvoda, njegov šef u SRS, sada radi za njega u tom SNSu koji je Vučić iz njegove stranke iscepao uz pomoć Nikolića, silom pretvorio R u N, a Tomu pretvorio prvo u predsednika budalu pa u - samo budalu. Taj Vučić (koji je pučom preuzeo, stranku, državu, srpski i evropski diskurs) garancija je stabilnosti na Balkanu.

 

Ova priča tako dobro funkcioniše Zapadu, zar ne? Vidi ga Milošević, Ghaddafi, Mubarrak, Assad, Saddam, blam blam svaki dan sanjam autobahn – svaki može da prođe kao vlastelin sve dok djuska kako mu se zviždi... Da li se kaže ovo uopšte na srpskom? Ionako nisam siguran koliko funkcionišu prevodi mojih igara reči, bitno je da se razumemo. I izvinite na digresijama, to mi je loša navika, kao što je Zapadu (a ponekad i Istoku) nameštanje i rušenje drugorazrednih (semi-) autokrata širom sveta, sve dok se konflikt koji tome prethodi ili iz toga prostiče rešava njihovim oružjem. Tek je to smešno što su malopre pomenuta imena u Srbiji mnogima maltene heroji i to samo zato što ih je zli Zapad rušio, a to što ih je zli Zapad možda i postavio, to ne smeta ni ovoj grupi, a ni onoj drugoj koja misli da je ova zemlja u kurcu isključivo zbog te prve grupe i zlikovca koje ta grupa prva obožavaju.

de én már az alaphelyzetet sem értem – ali ja ne razumem ni osnovnu situaciju

Kaže Margit, pre nego što bih ja razvio svoju besnu, strasnu digresiju-parabolu preko decenije...

            A da, covek garancija stabilnosti balkanske

makar se pravi da je on upravo to

a EU pojede njegova govna

Prvo, zato sto nema drugi koji toliko sere. drugo zato ssto vucic radi tacno to sto oni naruce. brutalna mafija-privatizacija, korupcija nikad veca – samo sto sada to sve lepo ide, belo, preko prvoklasne evropske firme, pare nisu vise ni toliko krvave pa mogu da se operu na gradilistu najkvalitetnih autoputeva koji se bas zato grade brzinom puzeva

Izvinjavam se opet, obećao sam da neću u čet formatu---

Pa onda Margit pita u kojoj je partiji žena, da li se glasalo za nju ili ju je V(učić) izabrao i tako te stvari. A ja joj objašnjavam (i pokušavam da budem kraći, pa odmah pravim digresiju iz koje se ni ne vraćam) da sada svi degenerisani autokrati hoće da budu kao naš V(iktor). To jest kao Erdoğan, Vlad Vladović itd; naš VO je samo termin smislio za to: iliberalizam. To jest legalni ilegitimitet koji je sada trend vladara na našim prostorima, pa i još ponegde. Ajde da vama ne objašnjavam kako je ovde bukvalno svake godine kampanja, pa izbori samo da bi AV dobio te magične dve trećine mandata kao VO – da bi tako promenio ustav da neustavnost bude zakon. Znate i da mu ovo nikad ne uspe baš, ali bar mogu momci u fantomkama da napreduju sa najvažnijim projektom: BW – najveća vešmašina ikad, u kojoj se dirhami tako dobro operu da ima od toga koji dinar i za  naprednjaka. A za ostale će biti ili stakleni kurac u centru belog grada sive boje, ili još gore (mada možda ipak bolje ta varijanta) samo mesto staklenog kurca najskuplje plaćeno(g) u istoriji ove zemlje. Ali inače tim izborima Vučić nije uspeo da (opet) pretvori tzv. republiku gde nema ni banana u tzv. banana stejt.

https://www.youtube.com/watch?v=bRTq3R3AUQ4

Šta je sledilo posle neuspešnog prošlogodišnjeg pokušaja, to tek neću da vam objasnim – samo da (se) pitam, zašto protesti nisu počeli kada se tadašnji (na žalost više nego manje) legitimni premijer kandidovao za predsednika? Zašto je moralo da se sačeka da on pobedi bandu profesionalnih i amaterskih  političkihnikogovića na izborima koji su čak i u tzv. republici bili potpuno neustavni? Sad ni protesta nema više, ima samo da sačekamo šta će da ispadne od recepta ’a la putinmedvedev avec le petite Orbanism – to vam je kao salata koja se u Rusiji zove Francuska a u Francuskoj Ruska – mešavina iliberalnog i liberalnog povrća. (Ako neka „priča povrće“ na mađarskom taj na srpskom „jede govna“)

Joj, toliko sam se izgubio u prevodu (i svemu što sam izmislio umesto rečenice namenjene mađarskoj publici) da sam zaboravio ukrasnulezbejku! Ona toliko kriva za sve ovo i nije. Mislim, nije kriva što je lezbejka, a zbog toga se svi koji se (kao) brinu za pravdu LGBT(ITD.) zajednicesad raduju. Raduju se naravno neviđeno visokom nivou progresa u jednoj od najregresivnijih zemalja Evrope. Wow!

Istočnoevropskawestbalkanska mafijadržava odjednom daje ženi važnu političku poziciju! GEJ ŽENI! Nije Ana Brnabić kriva što je neko u stanju da veruje očigledne gluposti, nije ona kriva da neki ljudi misle (možda čak i ona) da će zbog njene šatro pozicije, realna pozicija gejeva (itd.) u ovoj zemlji biti bolja. Ali kriva je zato što daje svoje ime i svoje lice za spektakl koji toleriše samo jednog protagonistu i par miliona statista. Ana Brnabić će asistirati transformisanju Srbije (opet) u pravu autokratiju (umesto šatro republike) time potencijalno ugrožavajući ne samo većinu građana, nego i onu posebno ugrožanu grupu kojoj bi i sama pripadala, kadse ne bi od sada vozikala crnim Audijem sa zatamjenim prozorima i rotacijom.

Niko nije glasao za to da ova žena bude premijer. I iskreno ne verujem da bi u ovom trenutku u ovoj državi žena imala šansu na izborima, a žena lezbejka sigurno ne bi.

znaci vucic je  namestio ovu zenu

to je njegova odluka jel?

ДА

vucic ti dođe kao autokratski desničarski govnar, jel?

Suštinski moglo bi se reci tako. ali zprv desnicar i nije. Pravom konzervativcu to sto AV (VO & co.) radi trebalo bi da je potpuno neprihvatljivo. A gde su ti pravi konzervativci jebote?

Ja se izvinjavam, opet četski, pa još i psujem – odnosno prevodim psovke, što je još gore. Konzervativcima se ovo sigurno ne bi svidelo, ali kapiram da ne čitaju ovakve stvari. Mi (pseudo) levičari, kao fol progresivni, a i liberalni, zeleni, anarhosindikalisti socialdemokratskog porekla – kako mi živimo (bar što se medija tiče, naročito tzv. društvenih) u odgovarajućim mehurićima (bubbles - bablz) tako i ti (pseudo) desničari, konzervativci koji bi da konzervišu reforme prošlosti,koje su za konzervativce tih vremena sigurno bile zlo, boljševističko sranje i oni žive u svojim mehurićima koji ne dozvoljavaju da se susretnemo sa tuđim istinama.

Ne znam da li je ovo jasno, nije ni tolko bitno. Fora je o tome što ću ovde morati da objasnim neku vrstu igre reči i malo se bojim da neću uspeti,a ovo je neka suština članka (ili šta je beše ovo). Na mađarskom se vetrokaz na vrhu starih zgrada zove „szélkakas“petao vetra“ a u politici se zovu petlovi vetra oni koji su baš takvi kao ovaj često pominjani Vučko iz najnovije srpske bajke. Petlovi vetra su dvodimenzijonalni, uglavnom od nekog metala, nemaju ni onoliko u glavi koliko obični petao (zar nije smešno sto Mađarski „kakas“ zvuči kao Srpska kokoš?). To što oni umeju da rade je da pokažu u kom smeru trenutno duva vetar.

Vucic je szelkakas koji je naucio da kukurice

i sjajno uspeva da prodaje dvoristu pricu da je on gazda

aha

                                                                                   cekaj, mozemo da pricamo jos, ali moram da napisem ovo za blog

Za kraj (ovde na mađarskom je bio deo o pinkvošingu itd.) još po nešto:

Ne treba ni kukati ni kukurikati, cmizdriti, besniti, iako nam se čini da su se po celoj istočnoj Evropi, pa i na Balkanu ovi autokratski vetrokazi (u obliku ne petla, nego ružnih muškaraca) namestili u dobrom smeru (iz njihove perspektive) i to sa odličnim osećanjem za pozicioniranje

Zapravo je njihova pozicija fiksirana. Samo nam se čini da se njihovo kukurikanje sad najglasnije čuje, zapravo to je škripa kuće, sistema koji ih drži na površini. Oni ne mogu da mrdaju sa krova te kuće, mi bismo mogli da se preselimo. Mislim figurativno, ali može i praktično – ja na primer to često radim.

Živimo u zemljama (tj. na Zemlji) gde (pre)dobro plaćeni javni službenici, kontraselektivne, pa i kontraproduktivne a svakako korumpirane javne institucije postaju sve nesposobnije da ispune svoj cilj – to jest zastupanja javnog interesa, interesa društva. E da, u društvo se računaju i razne manjine: pederi, religiozni konzervativci, jevreji, pravoslavni mađari iz Beograda, a i lezbejke ciganskog, muslimanskog, nedajbože hrvatskog por(ij)ekla, fašisti komunističkog, i komunisti fašističkog izvora itd. SVI.

Ako neko misli da će na primer interes lezbejki biti bolje zastupljen zato što je i Ana Brnabić lezbejka, taj čini ozbiljnu grešku. Da li bi taj koji to veruje mislio takođe recimo da je mađarima sa sela bolje od kad je jedan mađarski seljak na tzv. vlasti u našoj tzv. državi? Taj seljak svome selu obezbeđuje radna mesta samo kada se radi za njega, recimo na stadiončiću koji ima tri puta više mesta za sedenje nego što selo ima stanovnika...

Ako vi to ne mislite, ali biste učinili nešto, što nije u interesu onih krugova koji drndaju dugmeta velike mašine lažne propagande, za to će morati da se borite odozdo. Bila bi fatalna greška tražiti od ilegitimnih premijera imenovanih od ilegitimnih predsednika bilo kakvo pomilovanje (ili šta god).

 

 

A szélkakas nem kukorékol

Helo Jurop, luk, vi hev e lezbijen prajm minister in Serbia!

Az ember a nászútján nem követi a híreket, nem  foglalkozik terrortámadásokkal, diplomáciai szarviharokkal, igyekszik nem is gondolni a trampolás világpolitikát megrengető zajára, ha lehet saját környezetét közvetlenebbül érintő diktátorcsicskáknak s csicska  diktátoroknak igyekszik még  a nevét sem  kimondani. Persze  manapság a külföldön tartózkodó ember, ha urambocsá' magyar is ráadásul, kénytelen kelletlen meg kell, hogy magyarázza,  hogy  mégis mi a franc történik az országában.

Az én esetemben a helyzet annyiban bonyolódik, hogy a nászútról hazatérvén nem Magyarország felé vettem az irányt, hanem a feleségem (külföldön való magyarázkodás szempontjából nem sokkal szerencsésebb) országa -- Szerbia felé. Én most már itt is (és egyébként még egy pár csodás városában a vén geci kontinensnek) itthon vagyok és ez nagyszerű érzés, annak ellenére, hogy a tetszés szerinti vendéglátóipari egységtől és/vagy természeti csodától való eltávolodás esetén kevés dologról mondható el Szerbiában, hogy nagyszerű.

A bevezetőt kénytelen voltam nem megspórolni, mert sokat elmond a lelkiállapotról és a némileg speciális helyzetről, amelyben akkor találtattam, amikor egyetlen kedves húgom az írta egy lényegre törő üzenetben  a messzindzsörön: (ill. lényegre törve, sok üzenetben, ahogy ez ma szokás, ha csetel az ember)

 

miki

el tudod magyaráznimi történik szerbiában

ez az Ana Brnabic

Szia -- mondom én, mire Margit azt mondja -- ezt most nem a nép, hanem a vucic nevezte ki?

Szia -- teszi még  hozzá mielőtt rájövök, hogy miről beszél és elárasztom szintén több darabban elküldött, kevésbe lényegre  törő, de  sok mindent megmagyarázó üzeneteim garmadával.

Tegnap jöttem haza

Szóval azt sem tudom, hogy mi van

Kinevezte miniszterelnöknek a díszleszbikus miniszterét?

Bocs a kifejezésért de ez a helyzet

Na de ez nem egy cset, úgyhogy innentől nem tartom meg a formátumot, ami valójában amúgy idegesítő és nem tudom miért csinálom én se meg mások. Viszont igyekszem mindent azokkal a szavakkal és azzal a lendülettel elmagyarázni, amivel a húgomnak, mert már megint ő volt a katalizátor, hogy írni  kezdjek és az a múltkor is jól sikerült. Ha már megint (gondolom) akaratán kívül kvázi vele kezdődik a cikk, azért hozzáteszem, hogy a Margitot ez azért is érdekli jobban, mint amennyire a szerb belpolitika sötét bugyraiból felbukkanó nehezen értelmezhető infomorzsák szokták, mert a Margit csak úgy, mint Ana Brnabic -- a lányokat szereti. Ennél persze sokkal többről van szó -- a Margit nem csak a saját, hanem más emberek ügyéért is szokott harcolni, néha a gitárjával, néha más eszközökkel, kiváltképp, ha azok az emberek hátrányos helyzetben vannak, valamiért, amiről abszolút nem tehetnek. Ráadásul a húgom és ebben a formában egy bő  hete részt vett a fergeteges szerbiai lagzimon, így szerezvén friss,megtévesztően csodálatos benyomást arról, hogy micsoda egy hely(zet) ez.

Szóval.

Azért díszleszbikus Ana Brnabić, mert az ő jelenléte a szerb kormányban, mint közigazgatási és helyi önkormányzati miniszter kb. azt a célt szolgálja, mint annó Deutsch Tamásé  a Fideszben -- ne lehessen még véletlenül se leantiszemitázni, pardon jelen esetben lehomofóbozni őket. Vannak nekünk zsidó, leszbi (de persze cigány, református és biciklista) minisztereink is -- senki ne  merjen beszólni! Ettől még  persze a Pride Belgrádban egyelőre nem elképzelhető tankok nélkül.

 

 

E helyütt muszáj megjegyeznem csak úgy bétéwé, hogy ilyen formában teljesen értelmetlennek tartom az LGBT közösség jogaiért technozenére táncolva vonulást (helyenként megállást, kiváló, értelmes beszédek elmondását, majd a sunnyogva hazamenést át a lovasrendőrökkel, páncélozott járművekkel, zsandárok sokaságával tarkított, megbénult városon) büszkeség menetének nevezni. Ott voltam, fényképeztem, néha jó volt,  de végig szégyelltem magam. Persze én szégyellhetem is -- heteró vagyok egy olyan világban, ahol előfordulhat, hogy embereket koncentrációs táborba zárnak a szexuális irányultságuk miatt. Én erről persze nem tehetek, de az ilyesmit általában heteroszekszuális elmebetegek csinálják nem heteroszekszuális ám minden egyéb tekintetben normális emberekkel. Szégyellni  nekem természetesen nem a heteróság miatt kell magam, hanem azért mert, néhány cikk, vagy esetleg fénykép, mozgókép elkészítése kivételével semmit nem tettem az ellen, hogy a (szülő)hazám például tök jó spanságban van a csecsenekkel és a gazdájukkal is -- na de erről a bandáról majd a végén. Előbb még menjünk végig a magyarázaton, amit a húgomnak adtam.

Akit érdekel a szitu, de még annyira sem ismerős a szerb politikában, hogy ezeket tudná az most kezdejen  igazán  figyelmesen  olvasni.

Na jó. Akkor nézd meg mit mondott Vučić még Milosević minisztereként (vagy mi a franc volt akkor, Šešelj vajda kifutófiúja  pl.) arról, hogy hány bosnyákot is kell megölni minden megölt szerbért. Nem emlékszem, hogy százszoros vagy ezerszeres a kvóta. (Azóta megnéztem, pászázszoros). Na ez a csávó most a stabilitás garanciája a Balkánon. Elsők közt gratulált neki a viktorkát le diktátorkázó Junker fater, meg a Mogherini néni, aki persze nem mérvadó, na de mégis milyen pozícióból gratulál, milyen pozícióba??! Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, ha valaki nem tudná (tök lényegtelen, tényleg, nem szégyen, én is most néztem meg, hogy igazából mi a neve az üres pozíciónak mely mindenfajta fajsúlyt nélkülöz) annak a fickónak a vállát lapogatta meg teljes mértékben illegitim elnökké választásának alkalmából,  aki itt Radovan Karađić-tyal meg az azóta (teljes mértékben illegitim elnökké választásának alkalmából) éppen általa gyak. megpuccsolt (puccs meggyakott) Tomislav Nikolić-tyal smúzol a hegyen ahonnan a fiúk éppen szarrá lövik Szarajevót.

A stabilitás garanciája duma olyan sokszor bejött már a Nyugatnak (a Keletnek is de most nem erről van szó) Milosević is az volt, ugye. Gheddafi, Mubarak, Assad, Saddam, Dömdödöm - bárki megfelel helytartónak, amíg úgy táncol ahogy fütyülnek neki. Hogy ezek az (egyébként kivétel nélkül szigorúan heteró hímnemű) úriemberek a tánc közben kibe rúgnak bele az zenét (vagy tán csak a nagykaliberű hangszereket?) szolgáltató nagyurakat sosem érdekelte. Bocsánat a digresszió(k)ért, javíthatatlan rossz szokásom (mint a nagyhatalmaknak a másodrendű autokraták és ellenségeik támogatása és/vagy megbuktatása de mindig felfegyverzése) hamár, akkor legyen itt az Oscar díjas animációs filmkészítő, Dušan Vukotić csodás alkotása: koncert géppuskára!

de én már az alaphelyzetet sem értem

Szúrta közbe szerencsére a Margit mielőtt évtizedeken átívelő, átszellemült és dühös világmegmagyarázásba kezdtem volna.

ja igen, a csávó, aki a stabilitás garanciája a balkánon

legalábbis ebben a pózban tetszeleg

és ez az eunak bejön

Egyrészt mert nincs más. Másrészt mert vučić pontosan azt csinálja amit mondanak. Brutális maffiaprivatizacio, minden eddiginél nagyobb korrupció csak éppen szép fehéren, jó nevű EUs cégeken keresztül mossák a mocskos pénzt amiből egyébként kiváló minőségű autópálya épül csigalassan

Még egyszer bocsána, megígértem, hogy nem csetformátumban írok.

Ja. Igen, aztán Margit azt kérdezte, hogy ezt a nőt akkor tehát nem megválasztották, hanem ő (a Vučić) nevezte ki. Milyen párt színeiben? Vagy miért volt most kormányváltás? Mire én megkésve bár de egyre kevésbé töredezetten elmagyaráztam, hogy: Az alaphelyzet az, hogy mostt az összes autokrata geci a mi Viktor papánkat irigyli. Na jó meg még az Erdoğant. Vučić már kétszer rendezett előrehozott választást abban a reményben, hogy kétharmada lesz. Mindig nagyon nyer (csalok ám én is, az eredeti szövegben itt is csúnya szó volt) de sosem eléggé ahhoz, hogy ún. alkotmányos reformokkal betonozza be a hatalmát. Ezért a legutóbbi -- tavalyi baz -- na jó, arról inkább újabb trágárság helyett elevenítsük föl a választások éjszakáján símaszkban bulldózerező haversrácok sztoriját, akik pont annyira (nem) bizonyíthatóan cselekedtek Vučko utasítására, mint ahogy Srebrenicát meg nem a Slobo rendelte - ők csak sugalmaznak, a modus operandi kiválasztása a henteslegények dolga.) Szóval a legutóbb előrehozott választások eredménye nem hozta meg a várt felhatalmazást, hogy legálisan (még ha illegitim módon is) csináljon banánköztársaságot egy olyan országból, ahol még banán sem terem.

A szám amúgy már régi és félig szerbül (szerbhorvátbosnyákmontenegróiulremélemnemhagytamkisenkit) van, de nem digresszió, hanem aláfestés.

Vučić tehát a legutóbbi félsikeres választások után azt találta ki, hogy lebuktatja a Nikolić nevű tulok elnököt magát pedig a miniszterelnöki székből felbuktatja e régi párttársa (előbb a Szerb Radikális, ma a Szerb Haladó, holnap pedig a Szerb Libsihabzsidőzsi párt színeiben) pozíciójába. Ezt a momentán nem túl nagy hatalommal járó elnöki pozíciót majd amolyan putyinosmengyelejeves recept alapján de orbánias huszárvágásokkal szabja majd át, hogy az számítson ne pedig az, hogy ki a miniszterelnök.

Ja igen, a leszbikus nő. Róla el is felejtkeztem közben. Ő szvsz. nem nagyon tehet erről az egészről. Arról biztos, hogy nem tehet, hogy leszbikus és ezért a világ LGBT(stb) jogaiért aggódó (sajna kisebbik) fele  örömmel üdvözli a látszólagos tényt, hogy egy káeurópai/westbalkáni maffiaállam valóban haladni látszik a korral és homoszekszuális (hovatovább iskolázott, értelmes arcú) embereket is politikai pozícióba enged. Arról igen, hogy a nevét és arcát adja a színjátékhoz, aminek  a szerbiai változata csak egy főszereplőt és pármillió  statisztát tűr meg. Ana Brnabić szerepe szerint nem csak állampolgárként, hanem miniszerelnökként fog asszisztálni Szerbia (meg egyébként az összes többi környékbeli színpadocska) autokráciává alakításához. Mivel a propagandából lesz majd a kerítés, rózsaszín lesz az EUs pénzből, Strabag által felújított utak pora, amit a nyugati gazdák szemébe köll hinteni, ha pénzért ácsingózik a WestBalkán legújabb sztárja AV. OV is ilyesféleképpen szokta csak ő már jobban el van szemtelenedve, mert vele szemben az EU eszköztelen (mármint abban az esetben ha nem akarja Magyarországot is az antagonista világtrollja után küldeni a mindenféle -xitek [bre, hun, stb.] süllyesztőjébe).

Senki sem választotta meg ezt a nőt miniszterelnöknek. És nem hiszem, hogy megválasztottak volna ebben az országban miniszterelnöknek egy nőt, ha nem topdown a buli - ahogy ez errefelé lenni szokott. Leszbikus nőt meg pláne nem.

Szóval ezt a nőt a vucic nevezte ki

ez az ő döntése volt

Igen

vucicot jobboldali autokrata korrupt faszként lehet jellemezni?

Alapvetően igen. Esetleg  a jobboldalit venném ki. Mert a valódi konzervatív jobboldali ember számára teljesen elfogadhatatlan kell, hogy legyen, amit AV(OV, STB) művel. Tényleg, ők, hol a faszban vannak?

Bocs, már megint csetes lett, meg trágár -- én megregulázom magam, ígérem végleg -- ha tetszik a konzervativizmus jegyében. De akkor könyörgöm valaki mutasson már olyan jobboldali, konzervatív pártot, amely  nem neoliberális, pragmatikus, pszeudopopulista, nem liberálisból lett fasiszta, vagy fasisztából lett liberális komcsi kutyából multinacionálois szalonnaipari vállalat. Stb. Tegyük fel ezen most egy jobboldali olvasó felháborodik (van ilyen, vagy ők nemzeti színű klerikál  buborékban élnek a mi liberálbolsevik  ekoterrorista bubijaink helyett?) mondván mutassak én baloldali pártot neki, ami megfelel  a fenti kategóriának (közép, alsó/felső/király/ász) . Csakhogy az én lelkiismeretem nyugodt - sose mondtam, hogy van ilyen párt, sose szavaztam meggyőződésből senkire, sosem állítottam egy pillanatra sem, hogy van politikai képviselete annak, amit én gondolok a világról.

Fentebb voltak zenés, táncos, színpadi hasonlatok. Sőt, allegóriák, csak az túl szép szó, hogy helyesen használtassék ebben a kaotikus hangzavarról szóló kaotikus irományban. Szóval maradjunk inkább annyiban, hogy Vučić egy szélkakas, aki megtanult kukorékolni és kurva jól eladja az egész baromfiudvarnak, hogy ő a gazda.

 

na megirom ezt a blogomra, köszi az ötletet

azért előtte tájékozódom egy pöppet

A tájékozódás percek kérdése volt, mert Margit aszonta nézzek utána a pinkwashingnak. A rózsaszín (szivárvány) szín mosás ezt jelenti: https://en.wikipedia.org/wiki/Pinkwashing_(LGBT)

Magyarul, illetve szerbül ez a szócikk nem létezik. Horvátról és bosnyákról és crnogorácról nem is beszélve, de ez talán jobb  is így, mert a szép délszláv nyelv használói nagyon rugalmasan kezelik a tényeket, amennyiben azoknak bármi köze van e jobb napokat és kevesebb határállomást is látott vidékhez (kerłtésről zárójelben sem beszélve). Aki esetleg nem tud angolul vagy lusta megnyitni a rengeteg linket, amit beszúrtam elég ha annyit tud, hogy a pinkwashing pont az olyan PR akciót jelenti, mint amilyen Szerbiában történik Ana Brnabić, egy leszbikus nő miniszterelnökként való feltüntetésével. Úgy csinálnak mintha tennének az LGBT jogokért, sőt dír juróp hir iz de ferst lezbijen prájm miniszter vumen of de bálkánsz maderfakin evör, de hát ez annyit sem ér, mint Farkas Flóri a cigánygettó mélyszegényének. Na jó annyit talán igen.

Zárásként annyit, hogy azért keseregni sem kell (nem keseregni kell), hiába tűnik most úgy káeurópa és balkánszerte, hogy az autokrata szélkakasok jó pozíciós érzékkel álltak be a keleti szél irányába. Szelek valójában mindenfelől fújnak, a politikai szélkakas pozíciója valójában instabil - hiába tűnik úgy, hogy ők kukorékolnak a leghangosabban, valójában az egész ház, az őket a felszínen tartó rendszer nyikorog. Persze szvsz. Metafora félretéve (a fora egyébként magyar szlengbe tessék lássék lefordítva szerbről, kb. azt jelenti, hogy sztiló, sztájl) viszont biztos, hogy hibát követ el, aki azt hiszi, hogy a leszbikusok érdekei jobban lesznek ezentúl képviselve Szerbiában. A vidéki magyar férfiak érdekei pl. és megint csak szvsz. kifejezetten sérülnek, amióta OV (54) felcsúti illetőségű, stadion utcai lakos birtokolja  bitorolja a hatalmat.

Olyan országokban élünk -- a magam részéről én kettőben is -- ahol az erre hivatott, fizetetett közszolgák, az adómilliárdokból fenntarott kontraproduktív, kontraszelektív és korrupt intézmények évek óta, többé-kevésbé alkalmatlanok arra, hogy ellássák az őket fenntartó társadalom képviseletét. Igen, a társadalomban benne vannak mindenféle kisebbségek, a katolikusok, az ortodoxok (én pl. már bő egy hete az vagyok ha minden igaz) a vidéki magyar férfiak, a belgrádi leszbikus nők, de sőt minden buzi, zsidó, cigány, konzervatív, anarchoszindikalista, illetve dömdödöm is. Ha ezekben az országokban valaki akar valamit, ami nem egyezik a hazug propagandagépezetet üzemeltető politikai és gazdasági körök érdekeivel akkor azt alulról kell kiharcolni, végzetes hiba volna, ha illegitim elnökök által kinevezett illegitim miniszterelnökök (vagy viceversa) kegyelmére várnánk.

 

IXYPSZILON

Előzmények, következmények, ötletek bloghoz, mozgalomhoz, kiáltványhoz. Írás, na.

Előzmények, következmények, ötletek bloghoz, mozgalomhoz, kiáltványhoz. Írás, na.

 

Az alábbi, dátumozott írások beszüntetett, „személyes” Facebook profilom „naplójából” származnak. Ha törlitek a profilotokat, lehet kérni egy leiratot mindabból, amit valaha a Facebookra feltöltöttetek – angolul ezt a naplót Activity Log-nak hívják, benne van az elsőtől az utolsó tetszésig minden szó, amit valaha felírtatok a virtuális falra.   Ezt azért tartom fontosnak, mert szerintem az efféle aktivitás (pl. a tetszésnyilvánítás kattintásra) valójában elég távol áll a valódi cselekvéstől.

Aki már esetleg olvasta az alábbi bejegyzéseket, nyugodtan ugorja át őket. Most azért osztom meg újra, hogy legyen végre valami ezen az „oldalon” is, illetve leginkább azért mert nagyon foglalkoztat a téma...

 

Előzmények:

2017, Április 10, Hétfő, 11:18am

 

(...) Hiába hazudik az autokraták propagandája, ha ezt olvasod: tegnap többtízezren tüntettek a Kossuth téren. A húgom énekelt nekik a színpadról. Azt énekelte, hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen. Soha nem voltam még ilyen büszke, ilyen boldog de dühös, szomorú de elszánt egyszerre. Nagy tömeg volt. Álltunk és kiabáltunk. Főleg szabad országról és szabad egyetemről – egy autokrata rezsim korrupt, áruló vezetőjének a süket fülébe. A falnak. Muszáj volt, ki kellett állni a CEU-ért, mert a demokraták kiállnak, ha az országuk választott vezetője olyat tesz, amit egy demokratikus jogállam vezetője nem tehet. Jelen esetben egy egyetem aljas megrágalmazása és ellehetetlenítése illegitim, antidemokratikus eszközökkel. Mindannyian tudjuk, akik ott álltunk, hogy ennél többről van szó, de nagyon sokan voltunk, és ennyi ember nehezen tudja megfogalmazni, hogy mi mindent szeretne követelni éppen. Ezért többnyire azt követelték, hogy takarodjon a korrupt vezető. Mindannyian tudjuk, hogy nem először követeli többtízezer ember ezen a téren a takarodást. Attól félek, ez tíz éve rohadtul ugyanaz a dal. Vagy mióta? A tíz évvel ezelőtti takarodás-követelés egy parlamenti cikluson át tartott hasztalan, pedig a vezető nyilvánvalóan alkalmatlanná vált az ország vezetésére. Az az illegitim, korrupt rezsim ugyan ment, de csak annyira tessék-lássék, hogy egyből jött is helyette egy még korruptabb, még illegitimebb. Ez a rezsim a parlamentáris demokráciának már a látszatára is csak annyit ad, mint a KGB-s ruszki, akinek a gazdáit és azoknak itt a diktatúrát biztosító katonáit huszonnyolc (’89) vagy hatvanegy (’56) éve küldte (volna) haza. Egy téren (tereken) álló, valódi parlamentáris demokráciát álmodó tömeg. Most már megint, még mindig azt szeretnénk, hogy ne ez a dal. Ehhez nem elég ha egyesek takarodnak – bár feltétlenül szükséges. Ehhez ennél valami bonyolultabbat kell akarni és ha tényleg mind ezt akarjuk, akik kint voltunk már akármikor az elmúlt akárhány évben. Ezt muszáj lesz nekünk közösen artikulálni. Mégpedig úgy, hogy mindenki megértse, aki még nem süketült meg a gonosz propaganda zajától, amely el akarja hallgattatni azokat, akik azt akarják, hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen. Ehhez sehány #-nem elég. Ehhez ma is ki kell menni az utcára, ha aláírja a gerinctelen báb, ha nem. Ő, aki a múltkor is aláírta, pedig szépen kértük, hogy ne. Tegeztük akkor is, mintha a barátunk lenne, nem pedig ádáz ellenfelünk hűséges szolgája.

Nekem óriási élmény volt tegnap kint lenni, hála annak a soktízezer embernek, aki még mindig hiszi, hogy van miért kimenni – közülük főleg a húgomnak. Ő annyira szépen kérte, hogy ne ez a dal legyen – hogy, akinek erre a füle süket, ahhoz nem érdemes beszélni. Menjünk ki az utcára megint ilyen sokan, még többen, és többen – és azokhoz beszéljünk, akik tehetnek valamit ez ellen a parlamentáris demokrácia, a szabad ország, a szabad egyetem, a szabadság ellenségei ellen. A parlamenti és parlamenten kívüli ellenzékhez kell beszélnünk. Már ha tényleg demokraták és tényleg a mi képviselőink. A szabadság ellenségeitől szabadságot követelni fölösleges. A többi párttól követeljük, hogy segítsenek nekünk megállítani ezt a hatalmi tébolyt, a szabad-rablást, ami az országban zajlik, különben cinkosokká válnak! Ez a feladatuk – ha nem teljesítik, csak a választások bojkottja marad.

 

 

 

2017, Április 11, Kedd, 2:47pm

 

(...) Tegnap véletlenül úgy adódott, hogy közületek többszázan, eljöttetek egy "eseményre" amit, úgymond, én hoztam létre. Az nem véletlen, hogy eljöttetek, az véletlen, hogy úgy tűnik én hoztam létre. Nem így van. Az autokraták miatt mentetek ki az utcára, nem azért, mert én vagy bárki más hívott. Ez max. abban segített, hogy tudtátok nem lesztek egyedül. Ez fontos. Aki ellenük van – velünk van. Én nem akarok semmiféle vezető lenni, én jogaiért kiálló állampolgár akarok lenni. Veletek együtt. Nem vállalhatok felelősséget olyan emberek tetteiért, akik közvetetten az én meghívásomra vannak valahol, de én nem ismerem őket személyesen. Ezért én ma azt hiszem, nem megyek tüntetni, ha lesz is tüntetés. Azért mert szerintem most az a fontos, hogy szűk körben a legmegbízhatóbb barátainkkal beszélgessünk a lehetőségeinkről. Olyan helyen, ahol nincsenek besúgók és provokátorok, ahol nincsenek trollok. Ahol a lehető legbiztosabb, hogy nem látják és nem hallják a terveinket illetéktelenek. A Facebook nem ilyen hely, vigyázzatok vele! Használhatjuk kommunikációra, de legyünk tisztában vele, hogy nem egy biztonságos kommunikációs csatorna. Nevessétek ki paranoiás barátotokat, de szerintem nem irracionális a félelmem – hiszen egy autokrata, bármire képes rezsimmel állunk szemben. Használjatok biztonságos üzenetküldőket, mint a Signal, vagy a Wickr! Fontos dolog az elérés, de én biztos vagyok benne, hogy holnap nagyon sokan leszünk. Ez nem pár ilyen izén: # fog múlni. Senki sem a lájkokért csinálja, hanem a közös célunkért (...)

 

2017, Április 12, Szerda, 1:17pm,

 

Kedves tüntetésre NEM járó, Budapesten tartózkodó barátaim! Sokan közületek talán azért nem járnak tüntetésre, mert azt gondolják, nem értenének egyet azzal, ami ott elhangzik. Nem értenek egyet a céllal. Gyertek el ti is, hallgassatok bele, ne csak a kormánypárti médiából értesüljetek arról hogy mi történik, hallgattassék meg a másik fél is! Sokan közületek azért nem jöttek ki vasárnap, vagy hétfőn, mert azt gondolták, hogy nincs értelme, illetve nélkületek is van. Nos, aki ezt gondolja téved – minél többen jöttök ki ti is, annál több értelme van. Rátok is szükség van. Sokan közületek azért nem jönnek ki, mert pici gyerekük van – én nekik nem feltételnül javaslom, hogy kijöjjenek, mert a gyerek nem biztos, hogy élvezné – és ráadásul veszélyes is. Nincsenek illúzióim, az elnök aki ott se volt ma se lesz ott – de ez csak azért van, mert egy bajszos szart sem ér. A többiek viszont ne szalasszák el a lehetőséget! Egy kicsit se hasonlítson senki a csocsófigurára (bajszos haverok, ne értsétek félre)! Kiki a maga lehetőségeihez mérten próbáljon ma tenni valamit a képviseleti demokrácia, a jogállam ügyében – mert a kormány a napokban lépte át hetvenhetedszerre a Rubicont. Nehogy azt higgye valaki, hogy nem számít, ha egy kicsit még rosszabb lesz. Nem kicsit lesz rosszabb. Még valami: én ott leszek az esti blokádon is – de nem azért, mert egy pillanatra is elhiszem, hogy a kormány le fog mondani ha elég sokan leszünk. Hanem azért, hogy az összes nyavalyás ellenzéki párt, aki azt akarja, hogy rájuk húzzam a nyomorult kis ikszemet meglássa, hogy kurva sokan vagyunk, akiknek a rég betelt pohara most ki is borult a picsába. Ha nem akarják észrevenni, hogy csak úgy lehet leváltani a kormányt ha ezért közösen tesznek, akkor tőlem egy fránya iksz nem sok, annyit sem kapnak. Egyikük sem. Na találkozunk a Hősökön!

 

 

 

 

 

Következmények

Ez nem egy facebook poszt, hanem „blog”, ami azért van,mert átgondoltam, kivel, mit és milyen módon szeretnék közölni. Lehet, hogy ennek a blognak, illetve az oldalamnak, ahol megjelenik még nincs akkora elérése, mint a facebook profilomnak volt, de ugyanazoknak az embereknek, akik eddig olvastak erre továbbra is van lehetőségük (remélem élnek is vele). Ráadásul azáltal, hogy (elvileg, talán, hátha) már nem csak a buborékommal kommunikálok, több időm maradt arra,  hogy kicsit igényesebben írjak, mint ahogy posztolni szoktam volt. Na szóval:

Az áprilisi tüntetéshullám óriási energiát adott nagyon sok embernek – engem ez annyira elkapott, hogy magam számára is meglepő módon újra hinni kezdtem abban, hogy le lehet váltani a kormányt 2018-ban, demokratikus úton. Világos, hogy ha ez sikerülne is, ami a kormányváltás után jönne, nem lenne egyszerű feladat: az alkotmányos jogállam visszaállítása csak a magukat demokratikusnak mondó összes párt segítségével lehetséges. Ezek a pártok 4 évvel ezelőtt is pont ezzel a feladattal álltak szemben – lehet, hogy ők ezt nem tudták, de választóik többsége igen.

Az a hangulat, amit az elmúlt napokban Budapest utcáin éreztünk a tömegben visszaadta a hitemet abban, hogy a választásokig hátralévő év alatt igenis össze lehet hozni a demokratikus szavazótábor számára egy valódi alternatívát kínáló ellenzéki szövetséget. Ezt annak ellenére hiszen, hogy az ellenzéki pártok (a parlamentben és azon kívül)  semmiféle jelét nem mutatták, hogy készen állnának a feladatra. Ha nem tudják, hogy egyedül egyiküknek sem sikerülhet elérni azt a célt, ami minden magyar demokrata célja, akkor nyilvánvalóan alkalmatlanok arra, hogy kérviseljék azokat, akik nem akarnak még négy év fideszes ámokfutást. A Fidesz kormány illegitim, mert hatályon kívül helyezte az alkotmányt és egyedül fogadta el a csak saját magának kedvező alaptörvényt, illetve a választási törvényt is. A Fidesz törvényeinek lényege az, hogy az országot akkor is ők kormányozzák, ha ezt kevesebb választó akarja, mint ennek az ellenkezőjét. 433559  azaz négyszáz-harmincháromezer-ötszázötvenkilenc – ennyivel kevesebb szavazatot kapott a Fidesz, mint a főbb ellenzéki pártok. A Jobbikra, az MSZP-re és az LMP-re összesen 60,18%-a érkezett a szavazatoknak, a Fideszre ezzel szemben 39,78%. Mégis a Fidesz kormányoz kétharmaddal. Egy demokrata párt célja nem lehet az, hogy a Fidesz rendszerében váltsa le a Fideszt – ha más bajuk nincs a rendszerrel, mint az, hogy nem ők irányítják, akkor valójában nem demokraták.

Óriási energiát adott, az, hogy alig fél órával annak a nyomorult törvénynek az aláírása után többszázan voltunk a Sándor palota előtt. Óriási erőt adott az is, hogy mielőtt balhé lehetett volna, pár szó elég volt, hogy mindannyian a város felé vegyük az irányt – hogy ne süket falaknak, hanem a magyar demokratáknak kiabáljunk. Sosem fogom elfelejteni, azokat a perceket, amikor a Kossuth térről tízezrek indultak vissza az Oktogonra. Kiabáltam – gondolom, illetve remélem, hogy sokadmagammal, de biztos, hogy torkomszakadtából aznap este – ne a falnak, egy városnak!  Ezt abban a pillanatban többezer ember értette meg. Én annak ellenére szívesebben írok, minthogy ezrekkel kiabáljak a téren, hogy az érzés, amikor a tömeg elindult a körút felé leírhatatlan.

Mégis van egy nyomasztó érzésem is – attól félek, hogy a nagy része annak, ami az utcai politizálás keretei között történik, szerintem – hiába felemelő érzés, gyakran sajnos értelmetlen. Az Oktogonra szervezett flashmob célja az volt, hogy minél többen, minél tovább ott maradjunk, a város  közepén, ahol látják mennyien vagyunk, és hallják a hangunkat. Ehhez képest, amint megérkezett a többezer kitartó tüntető az Oktogonra – ahelyett, hogy a karnyújtásnyira (illetve pár órára) lévő célját megvalósította volna, olyasmibe kezdett, amire a legjobb szó, ha mégoly terhelt is politikailag: a széthúzás. Nem szeretem ezt a szót, mert számomra olyna egyértelmű, hogy minden ember különböző,természertes, hogy senki sem akarja pont ugyanazt. Na de közös céljaink ettől még lehetnek! Nem mi húzunk szét – hanem széthúznak minket. Akik aznap este az Oktogonon azt mondták az egybegyűlteknek, hogy menjenek máshová, vagy nem értették meg a helyzetet, vagy szándékosan akarták a tömeget szétoszlatni, illetve olyan helyekre vinni (Kossuth tér, Lendvay u.), ahol ugyan nincs kitől követelni, de balhéra abszolút van kilátás. Egy városnak kiabálhattuk volna az igazunkat, erre szétszéledtünk, falaknak beszéltünk legyen az rendőrsorfal, vagy funkcióját vesztett középület fala. Akik meg ott maradtak sokkal többször adtak hangot annak, hogy minek tartják a köztársaságinak nevezett jelentéktelen stróman elnököt, mint annak, hogy ki lássa el annak feladatát. Feladat lenne bőven, meg hát nem is az a baj, hogy bajszos, hanem a maradék... A miniszterelnöknek nevezett akarnok takarodását is nagyon sokszor skandálták. Azt,  hogy mi a baj, miért takarodjon Orbán, miért szar a bajszos, és mit akarunk ezek helyett nagyon nehéz úgy artikulálni, ha a futball pályák lelátóinak hangján próbáljuk ezt tenni.

Mi játsz(sz)unk ezen a pályán, nem nézők vagyunk! Nekünk a taktikát kell megbeszélnünk nem a másik csapatot, vagy a bírót szidni. (Elég a futballpályákból és a hozzájuk kapcsolódó hasonlatokból is!)

A lényeg az, hogy ha a tömeg továbbra is az autokrata Fidesztől követeli a demokrácia helyreállítását, épp azoktól kéri a helyre állítását, akik végleg tönkre tették...

Mi, a demokraták egymáshoz, illetve a minket képviselni hivatott pártokhoz kell forduljunk!

Én is, mint oly sokan 4 évvel ezelőtt is ugyanabban láttam a problémát és a megoldást is, mint most : kétharmad nélkül nem lehet szó semmiféle alkotmányos restaurációról, enélkül a Fidesz utáni kormányok egyrészt tehetetlenek lennének, másrészt rájuk rakódna a Fidesz  egypárti, aránytalan választási törvényének illegitimitása. Követelni tehát a demokratáktól és a magukat demokratának valló pártoktól érdemes – se többet se kevesebbet, mint azt, hogy ne legitimálják az Orbán Viktor által Orbán Viktor számára létrehozott igazságtalan rendszert.


A tüntetéseknek abba az irányba kell folytatódniuk, amely minden demokrata számára adott kell, hogy legyen – ez az egyetlen cél, amiben a magam részéről biztos vagyok, hogy legitim, és valóban mindazok célja kell, hogy legyen, akik azt akarják, hogy a 2018-as választásokat ne a Fidesz nyerje – az ellenzéki együttműködés annak érdekében, hogy kikényszerítsük az arányos, legitim választási rendszert.

Négy éve is ez volt a helyzet, az ellenzék mégis képtelen volt belátni, hogy csak így lehet leváltani ezt a kormányt. A jobboldali demokraták nélkül, a szocialista, liberális, zöld, satöbbi demokratáknak nem volt és persze most sem lesz esélyük. Nem kell közös lista sem, csupán egyetlen legitim, közös cél kell, mint 1989-ben is, hogy az akkori pártállamot többpártrendszer váltsa fel – ez a képviseleti demokrácia minimuma: az arányos választási rendszer.

 

A Szabadság téri dzsembori hangulatú tüntetés nem váltott ki belőlem (se) nagy érzelmeket. Nem volt spontán, mint az Oktogonon többször is kialakult bulik, de annak akart látszani – ez pont olyan erőltetett, mint a dzsembori szó használata, amiért ezúton is elnézést kérek, viszont szerencsére ez mindegy is.

Ami nagyon nem mindegy, az az, hogy nagyon sokan voltak ott is. Sokan, például én is, leginkább azért, hogy meghallgassák mit mondanak Gulyás Mártonék. Előrebocsátom, hogy én alapvetően elítélem azt az eszközt, amivel Gulyás megszerezte a lehetőséget, hogy ezrekhez szónokolhasson. Ezt egyáltalán nem azért mondom, mert  pont azon a flessmobon tartóztattatta le magát, amit én „szerveztem”. A legkevésbé sem irigykedem rá, mert én pont aznap este jöttem rá, hogy én nem szeretnék politikai aktivista lenni, Marci viszont már jó ideje az és általában nem is csinálja rosszul, sőt.

Igaz, hogy amíg én a Sándor palota előtt arról beszéltem, az akkor még alig párszáz jelenlévőnek, hogy az épület üres és jelentéktelen, mint az elnök maga – addig Marci festéket vásárolt. Azt az épületet akarta megdobni, amiről később ő maga mondta azt a Szabadságtéren, hogy nem középület, hanem fideszes épület és ezért lehet megdobálni. Szerintem ez az állítás alapvetően hibás, még akkor is, ha a Fidesz valóban saját céljaira használja a középületeket és az intézményeket, amelyeknek helyet adnak.

Viszont hálistennek több okom is van, hogy ne magyarázzam el, hol a hiba! Először is: Gulyás arra használta nagyszerű helyzetfelismeréssel a pozíciót, amit megszerzett, hogy meghirdessen egy mozgalmat, ami pontosan azt célt szolgálja, amiért én ezt a hosszúra nyúlt irkát firkálom. Másrészt az mindenkinek nyilvánvaló, hogy nincs annyi festék a boltokban, hogy az elnök, aki ott se volt észhez térjen. A gazdája sem fog észhez térni – nem azért mert bolond, ellenkezőleg! Ami ellen a demokraták tiltakoznak az Orbán politikájának a lényege – amit ő illiberális demokráciának nevez, azt jobb helyeken önkényuralomnak hívják. Egy demokráciában elképzelhető, hogy szimbolikus akciókkal, mint például egy középület festékkel való megdobálása el lehet érni valamit, csakhogy Magyarország pillanatnyilag nem igazán nevezhető demokráciának, tehát aki festéket dobál ne számítson sok jóra, hacsak nem egy „baráti” beszélgetésre pár csecsennel.

A mozgalom, ami létrejött nem spanyolviasz, hanem rendes magyar! Schilling Árpádtól Haraszti Miklósig sok mindenki sokféle fórumon beszél arról, hogy mi az közös minimum, amelyben egyet kell, hogy értsen minden magát demokratának nevező magyar állampolgár, illetve következésképpen az őket képviselni hivatott pártok is: arányos, legitim választási rendszer vagy bojkott. A Közös Ország Mozgalom ezt a célt fogalmazta meg, mégpedig hathatósan: pár nap alatt több száz ember csatlakozott. Ezért én a továbbiakban a politikai tevékenységre fordított energiámat igyekszem a lehető legnagyobb mértékben a mozgalom szolgálatába állítani. Meggyőződésem, hogy sikerülhet, a cél elérhető, ráadásul muszáj elérni.

Máskülönben a Fidesz győz megint, annak ellenére, hogy a választók abszolút többsége nem rájuk szavaz hanem valaki másra. Aki ellenzéki, az nem szeretne ebből még 4 évet és erről nem hiszem. hogy érdemes volna újabb 4 évre meddő vitát nyitnunk. 4 év múlva is pont ugyanezt fogja diktálni a józan ész, és az egyszerű választási matematika.
Ha nem érünk célt és nem csak a kormány, de az ellenzéki pártok sem fogadják el a követelést, akkor egyikük sem érdemli meg a szavazatunkat. Az enyémet biztos, hogy nem. Őszintén szólva ezutóbbi opcióra régebb óta készülök. Per pillanat igazán hiszek benne, hogy ha elég sok választó megérti, hogy mi az érdeke, akkor a pártok ennek az érdeknek a kiszolgálására fognak törekedni. Ha csalódnom kellene, visszatérhetek a kiáltvány fogalmazásához, amiből vázlatos részletet olvashat, aki idáig olvasott (vagy görgetett)

 

Minden demokráciában, de még a magukat demokratikusnak hazudó autokráciákban is egy X kerül a szavazólapra, még akkor is, ha a szavazás nem tiszta. Gazdag vagy szegény, minden választó csak egy X.

Aki a képviseleti demokrácia minimális célját nem teszi magáévá nincs joga magát demokratának nevezni, nem érdemli meg a szavazatomat, mert azzal az autokrata hatalmat legitimálja.

Ha bojkottra kerül a sor, a szavazólapot teljes terjedelmében beikszelem! Gondoskodom arról, hogy minél több ember szembesüljön azzal, hogy hány ikszre számíthatna egy valódi demokratikus értékrendet képviselő erő efféle X-ek helyett!

A  bojkottált választások eredményét  nem fogadhatom el, kiállok és minden magyar demokratát felszólítok, hogy álljon ki azért, hogy egy illegitim választás eredményét se Magyarország, se hazánk barátai, illetve szövetségesei ne fogadják el!

 

 

Intro: Adverto ergo sum

 

 Ja és persze, nesze hesstegnek való: fénykép vs. énkép/photography vs. selfie; profile to page; mozgókép vs. macskásgif; bubble-trouble.

 FIGYELEM: a cikket végigolvasó, ill. az összes hiperlink tartalmáról összefoglalót író olvasók között éves bérletet sorsolok ki a felcsúti kisvasútra és a gyulaházi űrközpontba.

 

 

Ezzel az irománnyal is, csakúgy, mint magával az oldallal az a célom, hogy magamat is és mindenkit, aki szerente hatni a környezetére közéleti cselekvésre bíztassak. Jellegéből adódóan ez a cselekvés szavak (illetve mozgókép) képernyőre hányásában tud kimerülni, de ez szerintem legalább annyira fontos, mint az utcán üvölteni, hogy elég legyen már. Azt is csak az hallja, aki hallani akarja, plusz-mínusz pármillió.

 Lehet, hogy (bit-) fából vaskarikának tűnik, a „profil” „oldallá” változtatása, de szerintem ez fontos, és ezen az oldalon csak olyasmit fogok megosztani amiről ez elmondható. Na de vajon tényleg lesz-e hatása arra ennek a módfelett 21. századi tevékenységnek arra, ahogyan megnyilvánulok az interneten? Ezt kábé annyira látom előre, mint A. G. Bell a napjában nyolcmilliárdszor a találmánya freak child-ját csekkoló Amerikát, vagy a mobiltelefon sávos járdát.

Az elmúlt időszakban elkezdtem „közírásra” használni a közösségi médiát – viszont közben ki nem tudja, hogy a fészbúk úgy közösségi, ahogy a CÖF civil?

Tudok a buborékról, ti is tudtok róla (ha nem akkor pl. tessék) és mégis úgy viselkedtem az interneten az utóbbi időben, mintha az egész ország alkalmasint az én szavaimat lesné – pedig tudom, hogy csak a barátaim, sőt közülük is csak azok, akik az algoritmus által velem hasonló értékeket lájkolónak találtattak. Na jó meg az ő barátaik, friendjeik és azok, akik követik őket az interneten. Annyi csak a közös mindannyiunkban, hogy akarva-akaratlanul nap mint nap bedőlünk az illúziónak, hogy a világ olyan mint a www (világ, háló stb.)ez a tévedés általában valóság általi pofáncsapatás formájában bosszulja meg magát.

Ez azért is van, mert az internet anarchikus (anarchisztikus?) rendetlenségében képtelenség disztingválni. Nem hiszem, hogy ezt ilyen egyszerűen meg tudnám oldani a magam részére, de az biztos, hogy ha ez az oldal úgy fog működni, ahogy én szeretném, akkor a számomra fontos információt nem a két fake news közti reklámok közül kell kibugarásznom. A Facebook egy reklámfelület, mi termék is vagyunk rajta, illetve magunk is reklámozunk – a szellemi és/vagy kereskedelmi termékeinket, a gondolatainkat, magunkat. Ez olyan nagyszerű, mint amilyen veszélyes. A CIA nemhogy macskákba, de kardfogú tigrisekbe se sajnált volna dollármillókért kémberendezést telepíteni, ha megkaphatta volna annak a személyes adatmennyiségnek egy töredékét, amit mi önként és lájkolva ajándékozunk oda a világtörténelem valaha volt legnagyobb cégeinek. Mészáros Lőrinc urat az észéért szereti a NER népe, (hát  még a gazdáját!) okosabb ő még a Zuckerberg nevű vörös gyereknél is – na de melyikükkel cserélne közülünk az, aki igazán gazdag és hatalmas akar lenni?  A magam részéről inkább az Y2K minthogy bármelyikükkel cseréljek, de a lényeget már biztos érti, aki idáig követte hősiesen ezt a szándékosan csapongó gondolat menetet.

Nekem a szakmám is az, illetve ambicionálom is, hogy sok emberhez szóljak. Szóval, vagy írással vagy kamera által (ha homályosan is) de ha közölni szeretném veletek a munkámat – amennyiben azt szeretném, hogy figyelemmel kövessétek a nyilvánosságnak szánt tevékenységemet, nem mondhatok le a nagy Face-ről. Adverto ergo sum – bár az nem biztos, hogy amit reklámoznak az tényleg van, illetve biztos, hogy nem úgy van, ahogy reklámozzák – de az tény, hogy ha nem reklámozom, na jó, hirdetem, hogy mit csinálok nemhogy pénzt, de még szemrehányást sem kapok azért, hogy valamit jól-rosszul, de csináltam. Én videókat és fényképeket szoktam csinálni, illetve írni is szoktam és legfőképpen beszélni. Annyit feltétlenül megígérhetek, hogy ha itt mozgóképet láttok, az biztos nem lesz macskásgif; ha fényképet, az biztos nem azt ábrázolja majd, ahogyan azt fotografálom, hogy milyen szépen tudom a telefonom képernyőjén nézni saját magam. Ha erre a falra írok valamit, az nem status update, virtuális teg lesz, nem innen fogjátok megtudni mit ebédeltem vagy mit játszott a Juve. Ezek a dolgok valószínűleg nem is érdekelnének titeket, vagy ha igen, azt jobb helyeken is megbeszélhetjük. Itt tartalom lesz – remélem, hogy nemcsak fennakad majd a világhálón, hanem alkalmasint számot tarthat majd az érdeklődésetekre is.

 Mivel az utóbbi időben sokat politizáltam, a következő bejegyzésekben arró-l lesz szó, kép, stb. Mindenekelőtt ez a videó lesz (sőt már van is, csak ide nem lehet embeddelni) :

 https://www.facebook.com/BarnaLipkovskiMiklos/videos/808596819292911/